SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm képviselőtársamnak az elhangzott hozzászólását, mert valóban arról beszéltünk, amiről itt ma beszélni kell ennek a törvénynek a vitája kapcsán. Egy dolgot szeretnék hozzátenni: ismételten kérem, hogy kezeljük a helyén ezt a törvényt, és ne kérjünk rajta számon olyat, ami nem a funkciója. Ennek a törvénynek a funkciója az, hogy a 15 millió forintos árbevételig, tehát valóban a kicsiknek adja meg azokat a lehetőségeket, amelyekről itt képviselőtársam is nagyon helyesen beszélt. A többi vállalkozónak szintén meg kell adni a maguk nagyságrendjéhez képesti támogatásokat, így az önök által elkezdett Széchenyi-kártya is, amelyek most kerültek átadásra, megint egyfajta vállalkozói körnek ad támogatást, de ugyanúgy, ahogy már említettük, és Szalay Gábor képviselőtársam is említette, a kisvállalkozói célelőirányzat, a gazdaságfejlesztési célelőirányzat, a regionális célelőirányzat egy másik vállalkozói körnek, kis- és középvállalkozói körnek teszi lehetővé azt, hogy szerves részévé váljon a magyar gazdaságnak.
(18.20)
Majd egy másik fajta oktatással fel kell készíteni azokat, akik az EU-ban is meghatározóak tudnak lenni, illetve különféle projektekkel képessé kell tenni a nagyobb kis- és középvállalkozásokat arra, hogy beszállítók legyenek, majd végül egy szerves fejlődés részeként az EU-ban is meg tudjanak jelenni külföldön is önálló szereplőként.
Tehát azt mondom, hogy egy szerves fejlődés első állomásán támogatjuk az evával a vállalkozókat. Amikor ebből kilép, megy tovább egy másikba.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés