DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azzal kezdte a kérdését, hogy egy hölgyről beszélt mint nőről és a nőket megillető jogokról, és a nők évére utalva kezdte mondanivalóját, ezzel hozta összefüggésbe.
Szeretném az elején világossá tenni, hogy az a téma, amelyre ön utána rátért, nem a nőről szól elsősorban, hanem egy nőről, aki őrizetes, akit őrizetbe vettek a hatályos jogszabályok alapján. A rendőrségen egy 1995-ös belügyminiszteri rendelet alapján jártak el az őrizetessel szemben, ugyanolyan eljárással, mint amelyen minden férfi és női őrizetesnek a korábbi belügyminiszteri rendeletnek megfelelően át kell esnie. Ez a rendelet, tisztelt képviselő úr, akkor is hatályban volt, amikor ön a Belügyminisztérium politikai államtitkára volt, és több ezer őrizetessel szemben e rendelet alapján zajlott az eljárás. Ha ön ezt a szabályozást bármilyen módon aggályosnak tartotta volna, akkor önnek lett volna lehetősége arra, hogy ezen változtasson.
A szabály úgy szól, hogy minden esetben az őrizetest át kell vizsgálni. Valóban, a ruházatát is le kell venni, és ruházat nélkül is megvizsgálják, abból a célból, hogy semmi olyan eszközt ne vigyen be magával a zárkába, amivel akár saját magában, akár a társaiban kárt tudna tenni. Ez a szabályozás most már hét év óta ezt a célt szolgálja, és így jártak el korábban más őrizetesekkel szemben is.
Amennyiben itt konkrét jogsérelmet észlelt az őrizetes, akkor megvan a jogorvoslat útja, lehetősége, hogy minek alapján lehet eljárni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tisztelt Képviselő Úr! Azzal, hogy az őrizetben lévő személyekkel szemben egyébként az emberi méltóságnak megfelelően kell eljárni, magam is maradéktalanul egyetértek. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés