DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Tényleg nem egyforma a matematikánk. Ugye, ha én kenyeret vásárolok, akkor én a kenyér áfáját fizetem meg, és nem a szállításét. Köszönöm szépen, én azt hazaszállítom a cekkerben, ezt nem terheli áfa, legalábbis egyelőre nem olvastam ebben a törvényjavaslatban.

A szállítás áfáját a kenyérbolt tulajdonosa fizeti meg, de ő azt visszaigényelheti, mert ő nem végfelhasználó, tisztelettel. Következésképpen az én kenyéráramban kizárólag a kenyér áfája jelenik meg, a búza áfája, a liszt áfája, az élesztő áfája, a víz áfája, a csatornadíj áfája, a szállítás áfája és még tudom is én, mi mindennek az áfája az nem, mert azt mind visszaigényli az, aki a kenyeret süti, meg odaviszi, meg forgalmazza. Kétségtelenül igaza van abban, hogy az állampolgárok is szoktak néha végfelhasználóként szállíttatni, ilyen esetben tényleg több áfa terheli őket.

(18.40)

Most egy saját példámat említem: néhány héttel ezelőtt én is vásároltam bútort, két nagyobb karosszéket vásároltunk, ennek a szállítási díja, ha jól emlékszem, 4 ezer forint volt. Ennek a 4 ezer forintnak jelen pillanatban 12 százalékos kulccsal számítva 480 forint az áfája, ez fog ezer forintra nőni. A növekmény 520 forint. Tessék nekem elhinni, nem ez volt a legnagyobb tétel a két karosszék megvásárlásában!

Hasonlóképpen, ha az ember költözködik, akkor is a költözködésnél alkalmazott szállítás áfája, igen, terheli az állampolgárt, a fogyasztót, de egy költözködésnél rendszerint nem a szállítás áfájának az a 12 és 25 közötti különbsége a legnagyobb tétel. Azt hiszem, hogy ez a költözködés költségébe belefér, különösen ha azt vesszük, hogy az ember nem naponta költözködik. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu