DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány általam, illetve képviselőtársaimmal közösen beadott módosító indítványra szeretném felhívni a figyelmüket, jelesül a 176. számon beadott indítványra. Mielőtt ezt megtenném, engedjék meg, hogy azt elmondjam, őszinte érdeklődéssel forgattam a beadott módosító indítványokat, hátha találok ellenzéki képviselőtársaim, különösen a ma délelőtt interpellált Halász János képviselőtársam részéről olyan módosító indítványt, amely a 25 százalék alá sorolt áfájú könyveket visszacsökkentette volna 12 százalékra.
Ilyen módosító indítványt nem találtam, tisztelt képviselőtársaim. Ennek talán az lehet az oka, hogy a két törvényjavaslat eleve nem javasolta a könyveket 12 százalékos áfa alól 25 százalékos alá sorolni. Tehát mindaz, amit tisztelt képviselőtársaim olyankor, amikor még itt sokan vagyunk és még a televízió is közvetíti, a pénzügyminiszternek, a kulturális miniszternek és tudom is én, kicsodának szoktak címezni azzal, hogy hol volt a kulturális minisztérium akkor, amikor a könyvek áfájának emelése bekövetkezett, ez egészen egyszerűen porhintés, képviselőtársaim, nincs a benyújtott törvényjavaslatban, és én bízom annyira az önök, többek között például Halász képviselőtársunk ítéletében, ha lett volna, akkor nyújtottak volna be hozzá módosító indítványt, ami a könyvek 12 százalékos áfáját visszaállította volna. Ha Tállai képviselőtársunk a mákgubó áfáját 25 százalékról javasolta visszasorolni 12 százalékra, akkor talán lett volna önök között olyan képviselő, aki javasolta volna, hogy a könyvek áfáját ne vigyük föl 12-ről 25-re, de ezt senki nem akarta megtenni.
Ami most már ehhez közvetlenül kötődik, az ajánlás 176. pontjában szereplő módosító indítvány, amely a rögzített adatállományt tartalmazó könyvet helyettesítő oktató, ismeretterjesztő CD-lemez áfáját javasolja nem megemelni 12-ről 25 százalékra.
A Pénzügyminisztérium álláspontja ezzel kapcsolatban az volt, hogy ez sem szerepel a Burány államtitkár úr által említett európai uniós előírások között, mármint azok között, amit szabad kedvezményesen áfáztatni. És ez igaz, a CD nem szerepel ezek között, de a könyvet helyettesítő CD, az könyv, azt az Európai Unióban book helyett e-booknak hívják, és az Európai Unió minden országában ugyanolyan áfával adózik a könyvet helyettesítő CD, mint maga a könyv.
Amíg Budapesten volt külön buszjegy meg külön villamosjegy, addig a villamospótló autóbuszok igénybevétele nem buszjeggyel, hanem villamosjeggyel történt, hiszen annak a formája ugyan autóbusz volt, de azért azt a funkciót látta, amit a villamos. Hasonlóképpen a könyvet helyettesítő CD is ugyanazt a célt szolgálja, mint a könyv, tehát logikus, hogy ugyanúgy adózik. Ráadásul, ha én természetben veszem meg a Révai Nagy Lexikon sorozatot, akkor azért egy fél erdőt ki kell irtani, ha CD-n veszem meg ugyanezt, az egy darab műanyagra ráfér, tehát környezetvédelmi szempontból sincs sok értelme, hogy jobban sújtsuk a CD-formában terjesztetteket.
Két másik módosító indítványunk a filmgyártás és a filmforgalmazás meg a video- meg, a DVD-gyártás és forgalmazás áfáját javasolja nem megemelni 25 százalékra. Ez ugyan beletartozik az államtitkár úr által említett uniós követelményekbe, hiszen a gyártást és a forgalmazást nem a végfelhasználó veszi igénybe, tehát itt nem lehetne kedvezményes kulcsot alkalmazni, mégis azt kértük és javasoltuk, hogy tekintettel arra, hogy a kormány a filmszövetségekkel tárgyalást folytat a filmtörvényekről, erre az egy évre ne emelje meg ezt az áfát, 2004. január 1-jével úgy is meg kell majd emelni.
Végezetül: Szabados Tamással és Eörsi Mátyással nyújtottunk be egy olyan módosító indítványt, amely az oktatás áfamentességét kiterjeszti bizonyos iskolarendszeren kívüli felnőttoktatási formákra is, olyanokra, amelyek egyébként nincsenek ellentétben az Európai Unió előírásaival. Az Európai Unió valóban nem enged mindenfajta felnőttoktatást áfamentesen tartani, de bizonyosan szélesebb körű az iskolarendszerűnél az, amit enged, és erre szerettük volna kiterjeszteni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés