FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány olyan módosító javaslatról szeretnék szólni, amit képviselőtársaimmal együtt nyújtottam be, és a mezőgazdasági termelők kedvezményes adózásáról szól. A 23. és 24. ajánlási pontban a termőföld bérbeadására nyújtottunk be módosító javaslatot. Mint ismert, a kormány a termőföld bérbeadása esetén nem követeli meg a 20 százalékos forrásadó megfizetését, ha a haszonbérlet időtartama a tíz évet eléri. Módosító javaslatunk arra irányult, hogy ez a haszonbérlet-időtartam a tíz év helyett öt év legyen, mert úgy látjuk, hogy a mezőgazdaságban a ma megkötött legtöbb bérleti szerződés ötéves, és nem lenne célszerű egy ilyen szerződés-újrakötési lázat ebből adódóan elindítani. Nagy örömünkre szolgál, hogy a bizottságok és a kormány is ezt a javaslatunkat támogatja.

Ehhez kapcsolódik a következő javaslatunk, amely azt mondja ki, hogy amikor a termőföld-bérbeadási szerződést felmondják, akkor az okoktól függetlenül ne kelljen minden esetben a termőföld-bérbeadónak kamattal megfizetni az elmaradt adót. A kormány által benyújtott törvényjavaslat ugyanis függetlenül attól, hogy a termőföld-bérbeadó vagy a haszonbérbe vevő miatt szűnik meg a bérleti szerződés, minden esetben megterheli a visszafizetési kötelezettséggel a haszonbérbe adót. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a visszafizetési kötelezettség akkor korrekt, ha a bérleti szerződés felmondása a termőföld bérbeadójának a hibájából következik be, és ekkor is csak abban az esetben, ha az neki felróható okból fordul majd elő. A kormány ezt az így megfogalmazott módosító javaslatunkat még nem támogatta, de készül az a kapcsolódó módosító javaslat, amely ezen tartalommal ezt a véleményünk szerint sokkal reálisabb feltételt, adóvisszafizetési kötelezettséget most korrektül fogja majd szabályozni.

A kormány előterjesztése az őstermelőkre, mezőgazdasági kisvállalkozókra vonatkozóan is ad kedvezményeket, így például a mezőgazdasági kistermelőket kedvezményező 4 millió forintos összeghatárt a kormány előterjesztése 6 millió forintra kívánja felemelni. Ez egy igen jelentős lépés, 33 százalékos emelésről van szó. Mi úgy gondoljuk, hogy ezzel a javaslattal összefüggésben célszerű a mezőgazdasági őstermelőkre vonatkozó további összeghatárokat is megemelni.

(18.00)

A kormány javaslata az átalányadózásnál az adómentes határt 250 ezer forintról 350 ezer forintra kívánja megemelni. Az általunk beadott javaslat ezt az összeghatárt 400 ezer forintra emeli. Úgy gondoljuk, hogy további módosítás, illetve kedvezmény adása is szükséges. Azok a mezőgazdasági őstermelők, akik a tételes elszámolást választják, a 2 millió forintos összeghatár helyett javaslatunk szerint 3 millió forint összegig válnának adómentessé. Ezt a kapcsolódó módosító javaslatunkat is benyújtottuk a 140. ajánlási számon lévő módosító javaslatunk helyére, annak a korrigálására, és úgy tudjuk, hogy a kormány ezeknek a támogatásában partner lesz, így a mezőgazdasági őstermelők a jövő évtől kedvezményesen adózhatnak. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu