VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit az előttem szóló Lasztovicza képviselő úr témájához hasonló az enyém is, nevezetesen, hogy a szeszfőzdében bérfőzés keretében előállított pálinka adója egy bérfőzető számára hektoliter fokonként mennyi legyen.
Nagyon fontos dolog, az eddigi mérték tulajdonképpen igen magas volt már eddig is, 594 forint terhelte hektoliter fokonként az 50 liter hektoliter fok alatti pálinka bérfőzési adóját. Ha ehhez még hozzávesszük a főzési díjat, az energiaárak és az infláció emelkedését, akkor bizony gyorsan rá lehet jönni, hogy lassan nem lesz érdemes összeszedni a pálinkának való alapanyagot. Ezt a mértéket durván 10 százalékkal szándékozik a emelni mostani kormány. Ezzel szemben jómagam és dr. Turi-Kovács Béla képviselőtársam javaslata pedig körülbelül ennyivel szeretné csökkenteni.
(18.50)
Itt sok minden hivatkozás elhangzott az Európai Unióra és egyebekre. Végre védetté és hungaricummá vált a gyümölcspálinka, a gyümölcsből főzött pálinka. Tóth Imre képviselőtársamnak volt ez a javaslata, ami szerencsére átment, és törvény vált belőle. Igazából a gyümölcstermesztő vidékekre nézve nagyon fontos kedvezménylehetőség lenne, az őstermelőket és a kistermelőket segítené ez a fajta javaslat, hiszen egyfajta jövedelemkiegészítés, és a tanyai, a falusi turizmus kiegészítő termékét sújtaná a javaslat el nem fogadásával a tisztelt Ház.
Én nagyon kérek mindenkit, hogy gondolja végig, hiszen az agrárium terhei a különböző áfa- és egyéb adóemelések miatt is növekednek, tehát nem kellene még egy körrel sújtani főleg azokat, akik hivatalosan bérfőzéssel szeretnének gyümölcsből szeszt nyerni, nem pedig kotyvasztanának, és ezzel elbújnának a hivatalos adózás elől, hiszen az államnak nagyon komoly jövedelme és bevétele származik a bérfőzésből. Valamikor ezt úgy csinálták, hogy felébe lehetett főzetni, senki nem fizetett semmit, az állam fölhasználta a fele tiszta gyümölcsből nyert szeszt, ezt palackozta, eladták, és egészséges szeszt lehetett vásárolni a kocsmában, nem pedig - akinek nem inge, ne vegye magára - az X. Y. által vagy cégek által gyártott kotyvalékot, ami már szerencsére nem minősülhet pálinkának, pontosan a védelem, a védettség következtében.
Nagyon kérném, hogy fontolják meg ezt a 10 százalékos adócsökkentési javaslatot, és kérem a tisztelt Házat, hogy támogassanak ebben bennünket. Hangsúlyozom még egyszer: a Vincze László és dr. Turi-Kovács Béla képviselőtársam nevével fémjelzett javaslatról van szó.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés