DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Balogh képviselő úr felhánytorgatta az MDF-nek immár 12 éves sérelmét, azt, hogy a Magyar Televízió annak idején nem közvetítette az Antall-kormány eskütételét. Tisztelt Ház! Csak emlékeztetni szeretnék; az Antall-kormány eskütételével egy időben valamilyen fontos futball-világbajnoksági mérkőzés zajlott. Szomorú tény, tisztelt képviselőtársaim, de mindannyiunknak szembe kell néznünk vele: a mi polgártársainkat nagyságrenddel jobban érdekli egy futball-világbajnoksági mérkőzés, mint egy kormány eskütétele. Tisztelt Ház, nem örülök annak, hogy ez így van, de azt gondolom, ez a Ház - a túloldalt ülők is, időnként sajnos mi is - sokkal járult hozzá ahhoz, hogy ez így legyen. Ettől még ez a tény tény, és egy közszolgálati televíziónak azt kell közvetítenie, amire várhatóan tízszer annyi ember kíváncsi.

Hogy törvénytelen volt-e az előfizetési díj átvállalása, már százötvenszer lefolytattuk ezt a vitát. Én nem tudom, miért lenne törvénytelen az, ha bejelentem, hogy valaki helyett valamit ki szeretnék fizetni. Az én gyerekeim szoktak autóbuszon és villamoson utazni, én szoktam megvenni a bérletüket, és még soha nem jött a BKV, hogy fel fog engem jelenteni, mert nem a gyerekeim fizetik ki, hanem én.

Ami pedig Lezsák képviselő úrnak a legutóbbi kétperces felszólalását illeti, én nem azt mondtam, hogy bizonyítékom van rá, képviselő úr. Azt mondtam, hogy tanú van rá. Eddig is volt persze, csak most már jelentkezett a tanú, bejelentkezett, és azt mondta: igen, én voltam a paktumot kötő egyik fél, és - amint eddig gyanították önök - ők voltak a másik.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu