ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Nem tudhattam, hogy a szavazással kapcsolatban tesz-e fel kérdést a frakcióvezető-helyettes úr, működik-e a gépe, nem működik a gépe; számtalan ilyen eset előfordult már. És nagyon szépen kérem, hogy az ezzel kapcsolatos megjegyzéseiktől mentesítsék az Országgyűlést! (Dr. Salamon László: Nem fogom.)
Tehát a házbizottság csütörtöki ülésén nem született megállapodás, így az ülés napirendjét, időtartamát, az időkereteket tartalmazó ajánlást elnöki jogkörömben terjesztem elő. A benyújtott indítványokról a javaslat függelékében tájékoztattam a tisztelt Házat. Bejelentem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége bizottsági tagok megválasztására tett javaslatot, ezért a napirendi ajánlást ezzel a határozathozatallal kiegészítettük. Tájékoztatom önöket, hogy az 1202. számú törvényjavaslat általános vitájának lezárására a holnapi ülésnapon kerül sor.
Kérdezem önöket, elfogadják-e a napirendi ajánlást ezekkel a változtatásokkal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta. Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr kért szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés