DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A cél- és címzett támogatások rendszere jelentős forrásait képezi az önkormányzati fejlesztéseknek. Ez a rendszer immár tíz éve működik, tíz éve van hatályban az 1992. évi LXXXIX. törvény és a végrehajtási jogszabályi háttere. Minden, az önkormányzatok érdekében megszületendő módosítás vagy minden, az önkormányzati érdekeket elősegítő javaslat, úgy gondolom, önmagában támogatandó, és köszönet a képviselői önálló indítvány benyújtóinak, hiszen azt mondhatjuk, hogy ez a szándék vezérelte őket az önálló indítvány benyújtásakor. Minden önkormányzat működése során ünnepi eseménynek számít, amikor értesülnek arról, hogy a támogatásról szóló jogosultság kihirdetése megtörtént, és ebben a pillanatban, ebben a szép ünnepi pillanatban fel sem merül, hogy ez a támogatás esetleg elveszhet. Ilyen szempontból fontos az, hogy az önkormányzatok teljes mértékben felkészüljenek.

Az önkormányzati bizottság ülésén - úgy, ahogy a bizottsági előadó, illetve a kisebbségi vélemény előadója elmondta - a kormány jelen lévő képviselője egyébként, aki itt is jelen van, és akit ezúton is köszöntök, elmondta, hogy jelenleg körülbelül öt önkormányzat érintett, illetőleg lenne érintett, ha a törvényjavaslatot a jelenlegi formájában, tehát visszaható hatállyal fogadná el a tisztelt Ház. Nyilvánvaló, hogy ez is jelentős közérdek.

Összességében azt is mondhatom, hogy közérdek, hogy a közpénz minden forintja célba érjen, és javítsa a döntéshozók által meghatározott módon azokat a közszolgáltatásokat, amelyek akár a céltámogatási rendszerben, akár a címzett támogatási rendszerben szerepelnek. Ha megvizsgáljuk a megoldási javaslatot, amit a tisztelt képviselők megoldásnak tekintenek, azt mondhatjuk, hogy mégis van némi aggályunk, hiszen úgy, ahogy Búsi Lajos képviselő úr elmondta, a normativitás hiányzik, hiszen a megoldást a belügyminiszterhez telepítené. Azt gondolom, kérelmet kellene benyújtani, és a kérelem alapján döntene. Én abszolút jóhiszemű vagyok, és nem tételezek fel semmi olyat, hogy itt bármiféle pártalapon való döntés, kizárás vagy bármiféle diszkrimináció lenne, de mégis azt gondolom, hogy az egész önkormányzati világnak egy fontos törekvése, hiszen tizenkét évvel vagyunk az önkormányzati rendszer létrehozása után; nos, én azt mondom, hogy fontos eredménye és fontos követelménye a normativitásra való törekvés. Azt gondolom, hogy ennél az apró, de hangsúlyozom, nagyon fontos szabálynál sem lehetne talán ettől eltekinteni. Azt gondolom, hogy erre a szempontra majd a döntéshozatalkor tekintettel kellene lenni.

Másrészt pedig, úgy, ahogy Búsi Lajos képviselőtársam elmondta, valóban mi a garancia, hogy a 90 napon túl nem lesznek olyan önkormányzatok, amelyek akár a 95. vagy a 110. napon kerülnek abba a helyzetbe, amit a törvényjavaslat, illetve a képviselői önálló indítvány benyújtói ki akarnak küszöbölni.

(19.10)

Tehát azt gondolom, hogy erre is megoldást kellene találni, hiszen ahogy mondtam, közérdek fűződik ahhoz, hogy egy éven belül vagy akár a jogszabályban meghatározott aktuális határidőn belül megszülessenek azok a jogerős döntések, amelyek szükségtelenné teszik esetleg ezt a módosítást.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztők! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nem zárkózik el egyébként attól, hogy a cél- és címzett támogatási törvényt, ami több mint tízéves fennállása alatt többször módosításra került, áttekintsük, akár az önkormányzati reform, az önkormányzati finanszírozási reform keretein belül is. És itt is szívesen felhívom a kormány tisztelt képviselőinek, az államtitkár úrnak a figyelmét a tekintetben, hogy az önkormányzati reformtörekvések talán megérnének annyit, hogy akár a Ház megismerhetné ennek állását, még egyszer mondom, nem ragaszkodunk ahhoz, hogy kivárjuk, hogy az önkormányzati reform keretében történjen meg a címzett és céltámogatási törvény áttekintése, annak előtte is partnerek lennénk ebben, hiszen úgy, ahogy mondtam a hozzászólásom elején, minden önkormányzatokat érintő segítő törekvés támogatandó.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu