SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Schvarcz Tibor képviselőtársunk úgy fogalmazott, hogy az egészségügy a nyertese a mostani beterjesztett költségvetési törvénynek. Én azt tudom erre mondani, hogy ha ez valóban így van, akkor én nagyon-nagyon sajnálom a többi ágazatot, nem tudom, hogy a többi terület akkor milyen helyzetben és milyen állapotban lehet.
Engedjék meg, hogy első körben, elsőként a népegészségügyi programról beszéljek, hiszen a Johan Béla népegészségügyi program az, amelyet teljes és széles körű társadalmi, szakmai és politikai konszenzus övez. Ha őszinték vagyunk, 15 évvel ezelőtt kezdődött el ennek a népegészségügyi programnak a szakmai kidolgozása, az előző kormány, a polgári kormány idején született egy kormánydöntés a program részleteiről, és szocialista párti képviselőtársaink terjesztették be egy országgyűlési határozat formájában a prioritási listát, a főbb pontjait ennek a népegészségügyi programnak, és a Fidesz-frakció javaslatát, hogy nevezzük el ezt a programot Johan Béláról, önök is támogatták, tehát ez is azt bizonyítja, hogy teljes körű egyetértés van abban, hogy ezt a programot ne csak megalkossuk, hanem immáron induljon el a végrehajtása is.
Szakértők szerint 10-20 milliárd forintra tehető ez az összeg, amely ennek a programnak az elindításához szükségeltetik. A minisztériumnál ennek a programnak a végrehajtására kétmilliárd forintot találtunk, és a többi minisztériumnál is vannak olyan pénzeszközök, amelyek tulajdonképpen a tág értelemben vett népegészségügyi program végrehajtására szolgálnak. Azonban a szakértők, akik egyébként részt vettek ennek a programnak a kidolgozásában, változatlanul azt mondják, hogy ez az összeg, ez a kétmilliárd forint kevés lesz ahhoz, hogy végre tudjuk hajtani vagy elkezdjük végrehajtani ezt a programot.
Én annyit tudok felajánlani a kormánypárti képviselőtársaimnak, miután azt hiszem, hogy ez az egyik legfontosabb program, a költségvetés egyik legfontosabb része a népegészségügyi program elindítása, hogy próbáljunk megoldást találni arra, hogy ez a kétmilliárd forint növekedjen, és próbáljunk meg közösen olyan módosító indítványokat megfogalmazni, amelyek markánsan emelik ezt az összeget, minimum tízmilliárd forintig. Itt egyébként várjuk a tárcától azt a kimutatást, hogy ők egyébként a többi tárcánál hol és milyen formában találnak forrásokat.
Engedjék meg, hogy beszéljek a gyógyszerkasszáról is! Véleményem szerint a jövő év során kell majd módosítani ezen a gyógyszerkasszán úgy, ahogy ez az elmúlt 10-12 évben történt, bizonyára meg kell emelni a gyógyszerkassza összegét, hiszen nem lesz elegendő. A gyógyszerkassza nagyságából, összegéből egyébként számomra, illetve számunkra nem derül ki az, hogy a kormánynak, illetve a kormánypárti képviselőtársainknak mi az elképzelése, mi a stratégiája a gyógyszerfronton; lesznek-e, várhatóak-e új befogadások, hiszen a magyar betegeknek is joguk van ahhoz, hogy az Európa-szerte legmodernebb és legkorszerűbb készítményeket használják, illetve kapják meg a betegségükre. Ha lesz befogadás, akkor véleményünk szerint ez növelni fogja a kasszát, bár nem nagy összegekkel, hiszen sok esetben régi készítmények kiváltásáról lenne szó, ami nem terheli olyan látványosan a gyógyszerkasszát. De ha lesznek befogadott készítmények, és nem emeljük a gyógyszerkasszát, akkor például nem tudjuk, hogy a térítési díjak hogyan alakulnak.
Remélem, és azt hiszem, hogy egyet tudunk ebben érteni, a kormánypárti egészségpolitikusok is, hogy a térítési díjak emelkedése nem megoldás, és én azt hiszem, hogy az alapelvnek annak kell lennie, amit még az előző kormány kötött többek között a gyógyszergyártó cégekkel is, az a bizonyos hároméves megállapodás, amely többek között azt tartalmazza, hogy a gyógyszerek térítési díjai maximum az infláció kétharmadáig növekednek. Ha ezt a politikát folytatja ez a kormány, akkor ez már egy nagyon látványos és jelentős előrelépés lesz az egészségpolitika területén.
Aztán ha a gyógyszerkasszáról beszélünk, akkor érdemes megemlíteni azt az ígéretet is, amely úgy hangzott, hogy ingyenes lesz a csontritkulásos betegek, illetve a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdő betegek számára felírt használatos készítmények. Én ezt két okból kifolyólag tartom nagyon lényeges kérdésnek. Az egyik az, hogy ez a két betegségcsoport vezető sajnos Magyarországon, szív- és érrendszeri betegségben halnak meg Magyarországon a legtöbben, és ezt követi az a probléma, amivel a csontritkulásos betegek küzdenek. Ez az egyik oka, tehát népegészségügyi és egészségpolitikai szempontból is fontos az, hogy foglalkozzunk költségvetés szintjén is ezzel az ígérettel, a másik ok pedig, amiért ezt fontosnak tartom, az, hogy ez az ígéret elhangzott, méghozzá írásban is, és az érintettek, a betegek várják ennek az ígéretnek a betartását.
(21.10)
A harmadik pontban szeretném megemlíteni a kórházak költségvetési helyzetét és ezzel kapcsolatosan a működési költségvetést. Ha valóban komolyan gondoljuk azt, hogy a kórházak adósságállományát fel kell számolni, akkor véleményem szerint az önök elképzelése kevés lesz.
Mire is gondolok itt? Egyfelől nem tudjuk, hogy a kórház-konszolidációs elképzeléseik hogyan válnak be. Annyit tudunk, hogy az az összeg, amely a konszolidációs alapban van, körülbelül egytizede annak az adósságállománynak, amely a kórházakat terheli. Hiszen 25-30 milliárd forintra tehető a kórházak adósságállománya, és ennek az alapnak a költségvetése 2,6 milliárd forintra tehető. Azt majd a jövő mutatja meg egyébként, hogy igénybe veszik-e az intézmények ezt az összeget, és hogy azok az intézmények, amelyek igénybe veszik a konszolidációs alapot, valóban megoldják-e azt a problémát, hogy ne termeljenek újra deficitet.
A kórházak adósságállományával és működésével kapcsolatos másik probléma, hogy a működési költségvetés, bár emelkedik 5 milliárd forinttal a dologi költségvetés, de valójában ez alatta marad az inflációnak, tehát prognosztizálható, tervezhető az, hogy a kórházak adósságállománya növekedni fog, ha a tendencia így marad.
A bérekről annyit hadd szóljak, hogy számunkra fontos lenne az, hogy a szocialista párti képviselőtársaink elfogadják azt a módosító indítványt, amely kezelné azt a helyzetet, hogy van olyan egészségügyi dolgozó, aki nem kapta meg az 50 százalékos béremelést, de ennek ellenére várja, hiszen magára vette azt az ígéretet, hogy az egészségügyi dolgozók 50 százalékos béremelést kapnak. Véleményünk szerint ezt a kört kompenzálni kellene.
Engedjék meg, hogy a béremeléssel kapcsolatban azt a megjegyzést is hadd tegyem, hogy egyfelől nagyon örülök annak, hogy az idén az egészségügyben egy átlagos 50 százalékos béremelés megvalósult. Azt hiszem, hogy a polgári kormány gazdaságpolitikájának is köszönhető az, hogy egy ekkora összeget lehetett fordítani az egészségügyi dolgozók béremelésére.
Nagyon remélem azt egyébként, hogy a Szocialista Párt hasonlóan sikeres gazdaságpolitikát folytat, és az egészségügyben lehet folytatni ezt a tendenciát, hogy egy markánsabb béremelést lehet majd megvalósítani. Ehhez képest viszont a jövő évi költségvetésben pluszbéremelésre fedezet nincs. Remélem, hogy ez az átlagos 50 százalékos béremelés nem a négy évre vonatkozott, hanem folytatódni fog.
Összességében annyit hadd mondjak el önöknek, hogy sajnos nem úgy látjuk, hogy az egészségügy ennek a költségvetésnek a nyertese lenne; mi úgy látjuk, hogy ez a költségvetés még változatlanul sanyarú az egészségügyre vonatkozóan, és gyógyításra szorul.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés