KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A beterjesztett költségvetési törvény legidőtállóbb fejezetéhez, az agrárfejezethez kívánok hozzászólni. Időtállónak mondtam, de talán pontosabb az időtől független megfogalmazás, ugyanis mind a pénzügyi előterjesztés, mind az ahhoz beterjesztett szöveges indoklás akár ötven évvel ezelőtt is elhangozhatott volna. Ez a költségvetés megállta volna a helyét az ötvenes években is, hisz ugyanazon elv motiválta a mai beterjesztőket, mint apáik korosztályát: nem baj, hogy nem igaz, de formai okok miatt túl kell esni az egészen. Nem igazak a sarokszámok, ezért nem igazak az összesítések, de nem igazak a százalékos hivatkozások sem, és nem igazak a szóbeli indoklások. Visszaérkeztünk az ötvenes évekhez, amikor semmi nem igaz, de a látszatot tartani kell.

Nem tartozik a nemzeti költségvetésbe az EU-csatlakozási forrás, mégis beletették. Viszont ugyanezt a 2002-es bázisévhez nem adták hozzá, pedig akkor is megvolt. És még hány milliárd tényleges agrár-költségvetési folyósítást nem vettek figyelembe a 2002-es évre vonatkozóan! Így könnyű jó összehasonlítást és költségvetési bővítést kimutatni, akárcsak 1952-ben. Amennyiben békekölcsönjegyzés is szerepelne a mostani költségvetésben, akkor teljes lenne a hasonlóság.

Az agrárköltségvetés szöveges indoklása hasonló gondolatokat ébreszt az emberben. Szó szerint idézek az indoklás (1) bekezdéséből: kiemelt cél a versenyképesség, az Európai Unióhoz integrálódni képes mezőgazdasági termelői bázis fejlesztése. Hogy mi a versenyképes és mi az integrálódni képes? Azt nem az agrárium szereplői és nem a piac dönti el, hanem az állam, a mindenható. Már az (1) bekezdésben tudatja a mindenható állam, hogy kiknek szól a 2003. évi agrártámogatás. A többieknek pedig az egyik FVM-államtitkár már korábban megüzente, hogy 500 ezrükre nem lesz szükség a továbbiakban.

Nos, ez nem az Európai Unió támogatáspolitikájának az elkezdése, hanem a '90 előtti támogatáspolitikának a folytatása, ahol csak a pártbizottságból indult privatizátorok és vállalkozók számítanak versenyképeseknek, integrálódni képeseknek. Elsősorban ők kapnak idén is 45 milliárdos hitelelengedést az éven belüli hiteleikre.

(22.30)

A jövő évi költségvetésbe is be lett állítva az újabb hitelelengedésük, ezúttal az éven túli hiteleikre. Mindezzel egyidejűleg a kis- és középvállalkozók hitelt sem kapnak, nemhogy hitelelengedést. Sőt, az ágazat legnagyobb nehézségekkel küszködő, így leginkább támogatásigényes rétegének, a családi, a kis- és középüzemeknek semmiféle támogatásra utaló jelét nem találjuk a költségvetési tervezetben. Ez a kis- és középvállalkozásokat nemhogy támogató, de kifejezetten büntető agrárpolitika nemcsak diszkriminatív és alkotmányellenes, de természetesen szakmailag sem igaz, ugyanis a magyarországi talaj- és klimatikus viszonyokat figyelembe véve más a versenyképes birtokhatár, mint az Európai Unió átlagában.

És akkor még nem beszéltünk a más elbírálás alá eső belterjes kultúrákról és az állattenyésztésről - arról az állattenyésztésről, ahol az állatállomány túlnyomó hányadát az egyéni gazdaságok tartják, nem társas vállalkozások, és ez a trend évről évre erősödik. Nos, ebben az esetben sem az önerőből növekvők részesednek a hitelből és a számosállatarányának megfelelő költségvetési támogatásból; csak azért nem részesednek az őket megillető arányban a költségvetésből, mert a mindenható állam és a mindenható kormány nem ítéli ezt a szektort versenyképesnek és az Európai Unióba integrálódni képesnek - vagyis nem kap az egyéni gazdálkodó réteg módot annak bizonyítására, hogy mire képes, de mondhatnánk úgy is, hogy ezáltal az ország nem kap módot agrárpotenciáljának bizonyítására. Félő, hogy éppen a nagyvállalkozók kormánya által egyoldalúan agyontámogatott, sokszorosan konszolidált, ezért a valós piaci viszonyoktól függetlenített vállalkozói réteg fog az EU szektorsemleges támogatási viszonyai között becsődölni, az uniós viszonyok között ugyanis nem igazán fog meghatni senkit, hogy a mindenható magyar kormány őket ítélte versenyképesnek.

A polgári kormány a versenyképesség és az integrálódni képesség célkitűzéseit mindenki számára elérhetővé tette. A most regnáló, állítólag nemzeti kormány ezzel szemben a már az '50-es évek óta kizárólagosan támogatott, majd vállalkozásokba átment pártnómenklatúra érdekében hozza agrárrendeleteit, módosítja a törvényeket, és egyirányúsítja a költségvetést. A most beterjesztett agrárköltségvetés nemcsak az agrárgazdaság fejezetéről szóló 1997. évi CXIV. törvény előírásainak nem felel meg, de az Agrárgazdasági Tanács 2002. szeptember 19-én elfogadott, a 2003. évi agrárköltségvetésre vonatkozó követelményeivel is ellentétes.

Idézek az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalásából: "Az EU-csatlakozás előtti utolsó, 2003. esztendőre készülő nemzeti költségvetésben forrásokat kell biztosítani az agrárgazdaság számára az elmaradt fejlesztések minél nagyobb részének pótlására. Költségvetési áldozatok vállalása is indokolt." Ebben a költségvetésben nemhogy áldozatvállaló pluszforrás nincs, de a törvényi minimumot sem teljesíti. Szinte hihetetlen, de az elmondottaknál még súlyosabb törvénysértésre is van példa a jelenlegi tervezetben, ugyanis a költségvetési törvénybe becsempészett törvénymódosítások között az alaptörvényt, az alkotmányt sértő módosítás is szerepel.

A költségvetési törvény 81. §-aként került beterjesztésre a földkiosztó és földrendező bizottságokról szóló törvény módosítása. A módosítástervezet a költségvetési forráshiányra történő hivatkozással elhalasztja másfél millió hektár osztatlan közös tulajdonban lévő földterület tulajdonosainak tényleges tulajdonhoz jutását, az önálló ingatlanná alakítás állami kötelezettségét. A halasztás indoklását a költségvetési törvény általános indoklásából szó szerint idézem: "A törvényi kötelezettség végrehajtásához 7,2 milliárd forint szükséges, melynek biztosítása csak fokozatosan valósítható meg." Ennél a kormánynál, amely csak a felesleges bútorcserére ennek a forrásigénynek talán a többszörösét költötte, az igazi indokot máshol kell keresni.

Emlékeztetem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy 1995-ben az MSZP-SZDSZ-kormány oldotta fel az osztatlan közös tulajdonosok számának felső határát, ezzel tudatosan kaotikus tulajdoni viszonyokat idézve elő. Most ismét az MSZP-SZDSZ-kormány tervezi elhalasztani a kaotikus viszonyok rendezését, és tudjuk is, hogy miért. Ugyanis amíg a valós tulajdonosok akadályozva vannak tulajdonjoguk gyakorlásában, addig a pártbizományosok garázdálkodhatnak mások tulajdonában. Az osztatlan közös tulajdonforma az Európai Unió tagállamaiban nemcsak ismeretlen fogalom, de a szuverén tulajdoni jogokat szavatoló európai alkotmánnyal is ellentétes.

A költségvetési törvénybe csempészett törvénymódosítással a kormány voltaképpen az EU-csatlakozást törvényi szinten akadályozza - akadályozza, mivel a szovjet típusú tulajdonformát konzerválja. A közös tulajdonforma még a velünk csatlakozó egykori szocialista országokban sem létezik, ugyanis csak Magyarországon születtek a szovjettel azonos, totális tulajdonfosztó törvények, ezért a polgári tulajdonviszonyok helyreállítása is nálunk a legsürgetőbb, ennek a sürgető tulajdonjog-rendező törvényi szabályozásnak a megakadályozása pedig az alkotmányba ütköző cselekedet. A kormány megpróbálja ismét jogerőre emelni, ami utoljára az '50-es években sikerült, miszerint a földhasználó joga szent és sérthetetlen, a tulajdonos pedig örüljön, ha életben hagyják.

Végezetül, egypár számadat a fentiek alátámasztására: az FVM költségvetésében a kiadások forrásai terv szerint 2002-ben összesen 319 milliárd 258 millió forint volt átadás-átvételkor. Ugyanez már 385 milliárd 687 millió forintra módosult. A 2003. évre pedig 337 milliárd 857 millió forintot terveztek, 50 milliárddal kevesebbet. Még egy sort szeretnék kiemelni a költségvetésből: 2002-ben az agrárgazdálkodási beruházások támogatására 64 milliárd 960 millió forint volt tervezve, a 2003. évre pedig 54 milliárd 768 millió forint, EU-csatlakozásunk előtt 10 milliárd forinttal kevesebb.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu