KISS ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Működik, mondhatnánk, jól működik a Kormányzati Kommunikációs Központ, hiszen a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló híradások arról tájékoztatták az ártatlan, jóhiszemű polgárokat, hogy a jövő esztendőben hazánk felvirágzik. Az egyik cikk azt harsogta, hogy a minisztériumok közötti csatározások győztese az informatikai tárca lett, a másik az oktatásit nevezte meg, a harmadik pedig a kulturális tárcát hozta ki nyertesnek - csak néhány idézetet hoztam. Ezek után mi csak bízni tudunk abban, hogy a minisztériumok közötti szellemi kötélhúzásnak nem a magyar emberek lesznek a vesztesei. Hogy a nyertesei valójában kik lesznek, az majd kiderül. Egy biztos: a kulturális ágazat több tízezer dolgozója nem.

Mindannyian tudjuk, hogy a közalkalmazotti szférán belül a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók a legalacsonyabb keresetűek. A lemaradás nemcsak a bérezésükben, de a művelődés egész területén jól megfigyelhető. Úgy tűnik, a szocializmus évtizedeinek maradványelvű kultúratámogatása nem múlt el nyomtalanul, a rendszer örököseinek is tekinthető szocialista vezetésű kabinet leporolta a régi könyveket, és tanulási céllal átnézte azokat.

Első pillantásra azt olvashatnánk ki a kulturális fejezetből, hogy jövőre több pénze lesz a területnek. Elég azonban az ágazati normatívát, a közművelődési normatívát megvizsgálnunk, és kiderül, hogy feltételezésünk helytelen. 2003-ban ez a normatíva, a közművelődési normatíva 29,1 százalékkal növekedik, vagyis a kormány által hangoztatott 50 százalékos béremelésnek a valóságban nyoma sincs. Ugyanakkor tudjuk, a normatíva nem csupán a béreket foglalja magában, hanem az intézmények fenntartását is. Így a nyilvánvalóan emelkedő rezsiköltségekre és a bérek közel felére nincs központi támogatás. A hiányzó milliókat vagy kiegészítik az önkormányzatok, vagy sem. És akkor mi lesz a dolgozókkal? Ezért én is csupán kamu költségvetésnek tudom nevezni az előttünk lévő anyagot. Ez a klasszikus maradványelvű kultúrafinanszírozás: ami a tarisznya alján megmarad, azt megkapja a közművelődés. Ennek ismeretében kell továbblépnünk a fejezetekben.

(23.20)

Örömmel olvastam, hogy a polgári kormány több kezdeményezését folytatja a jelenlegi kabinet, így támogatja a közművelődést és könyvtárfejlesztést és sok más alapvető értéket magában hordozó programot. Nem jut több pénz azonban két rendkívül fontos területre. Ha az inflációt is figyelembe vesszük, kevesebb összeg áll rendelkezésre a K+F tevékenység és a BM fejezetben kezelt könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra. A kutatás-fejlesztésre szánt pénzek igazán hosszabb távon térülnek meg, így ha ma nem költünk rá, az nem okoz ugyan végzetes problémákat, hatása csak a későbbiekben mutatkozik meg. Talán ezért sem tartotta fontosnak a tárca a fejezetre szánt támogatások növelését.

Elhibázott, rövidlátó szakmapolitika az, amely a kutatáson és a fejlesztésen akar megtakarítani.

A kormány logikáját követve legalább 30 százalékkal kell növelnünk a tételt, így mintegy 55 millió forintra módosulna ez a rovat.

A másik veszélyes terület a költségvetésen belül a könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás rendszere. A belügyi tárca az elmúlt évi összeget, azaz 630 millió forintot tervezett be 2003-ra. Ha összességében a beígért 50 százalékos béremelésnek megfelelően növekedne a kulturális terület támogatása, abban az esetben talán elfogadható lenne egy úgynevezett szinten tartás. A 29 százalékos normatívanövekedés azonban ezt nem engedi meg.

Tisztelt Országgyűlés! Mi történne, ha a kormány előterjesztése valósulna meg? A könyvtárak és művelődési házak az érdekeltségnövelésre szánt összegekből fizetnék ki a béreket és mindennapos kiadásaikat, míg a szakmai fejlesztésekre egy fillér sem jutna. Ismét olyan fejezetnél vagyunk tehát, ahonnan a szocialista-szabad demokrata kormány pénzt akar elvonni. Megteheti, illetve reméljük, csak megtehetné, hiszen éppen működőképesek maradnának az intézetek, csupán tartalmilag, szakmailag nem fejlődnének. Amennyiben nemcsak vegetálásra akarjuk ítélni a területet, feltétlenül növelni kell a támogatást, minimum, és ismét a kormány logikájára hivatkozva, 30 százalékkal.

A nemzeti közművelődési és könyvtári hálózatfejlesztési program fejezeti indoklása szerint a támogatást többek között már működő intézmények rekonstrukciójára lehet használni. Az egykori hajdúkerület székhelyén, Hajdúböszörményben működik a térség legnagyobb közművelődési intézménye, a Sillye Gábor Művelődési Központ. A néhány évtizede épült intézmény komoly felújításra szorul. A város és környékének szinte valamennyi civil szervezete, egyesülete, művészeti csoportja a házhoz kapcsolódik. Az elmúlt években az átlagostól nagyobb terhelést kapott, így az épület teljes körű műszaki rekonstrukcióra szorul. A hajdúböszörményi művelődési központ a megye egyik legjelentősebb centruma, és a város környékének 50 ezer fős lakossága megérdemli azt, hogy végre méltó körülményeket biztosíthasson a művelődés számára. Bízom benne, hogy a program jóvoltából a böszörményi művelődési központ felújítására is sor kerülhet.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu