DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kétségtelen tény, hogy a normatíva megemelkedett 30 százalékra, de ez a 30 százalékos normatívaemelés nem nyújt fedezetet a béremelkedésre. Tehát a 2002-es áthúzódó béremelést nem fedezi a normatíva; felében fedezi vagy még olyan mértékben sem fedezi ez a normatíva.
Érthetetlen számomra, hogy a számokat látjuk, és egészen más következtetéseket vonunk le belőle. Szeretnék utalni még egyszer a TÖOSZ és több önkormányzati szövetség állásfoglalására. Világosan, egzakt módon írják le ezt a kört, és úgy gondolom, a TÖOSZ nem vádolható ellenzékpártisággal: "A bérfejlesztések 2003. évi kihatásának finanszírozásához a fedezet makroszinten is" - tehát makroszinten is! - "csak úgy van meg, ha a központi források mellett az önkormányzatok a saját bevételeiket is mozgósítják erre a célra." Ez az intézkedés minden önkormányzatot sújt. Központi modellszámítás alapján közel 700 önkormányzatnál - tehát az önkormányzatok 25 százalékánál - még ezen források figyelembevételével sem áll rendelkezésre a szükséges fedezet. Közel 700 önkormányzatnál - de szerintem sokkal többnél. Én nem találkoztam olyan települési önkormányzattal, amelyik jól járt volna a 2003-as önkormányzati költségvetéssel.
A fejlesztések tekintetében miniszter asszony egy perspektivikus önkormányzati fejlesztést vázolt fel. Szintén ebből a TÖOSZ-os kiadványból szeretnék idézni: "Elfogadhatatlan, hogy a fejlesztési célú támogatások összege 2003-ban csökkenjen 2002-höz képest." - csökkenjen 2002-höz képest! Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés