DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az M8-M4 gyorsforgalmi úthálózatra vonatkozó terv a 15 éves terv keretében a 2001-es kormányhatározatban szerepel. Eszerint... (Lecsúszik a mikrofonja.) Bocsánat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Zavarban van a miniszter. Ideges a miniszter.) Zavarban vagyok valóban, mert rövid a póráz, amit szabott nekem a mikrofon. 2004-2008 között kell megkezdeni a Veszprém és Szolnok közötti szakaszon ezt a programot.
A kormány a 2002-2006-ra szóló programjában ezt a folytatást szeretné megvalósítani, első ütemben a dunaújvárosi hidat építenénk meg. Ennek a munkálatait megkezdjük a kormányciklusban.
Az M8-M4 közlekedési folyosó TINA-hálózatba való felvételét '99-ben kezdeményezte a tárca az illetékes uniós főigazgatóságnál. Én októberben voltam tárgyalni a főigazgató asszonynál, aki szintén megerősítette ezt a kezdeményezést, és kiterjesztette a továbbiakban az M0 támogathatóságára is. Minthogy azonban 2004 előtt, mármint a csatlakozásunk előtt nincs mód a TINA-hálózat módosítására, viszont majd amikor tagok leszünk, akkor ennek a módosítását egyébként előirányoztuk mi is - és erre kedvező választ is kaptunk a beszélgetéseken -, ezért addig is a TINA-hálózatba tartozó utakkal egyenértékűként kezeljük az M8-M4-et.
Tehát nincs szó arról, hogy a fontos keresztirányú gyorsforgalmi összeköttetés megépítése háttérbe szorult volna, éppen ellenkezőleg: az eredeti program szerint halad, sőt uniós támogatást is fogunk ebben élvezni.
Kérem, hogy a válaszomat fogadja el.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés