DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném megfogadni részben az ön felkérését arra, hogy a költségvetéssel foglalkozzunk. Ezzel én teljesen egyetértek, azzal együtt is, hogy igazából én Simicskó képviselő úr szavaira szeretnék annyiban reagálni, hogy ő tette szóvá többek között, hogy visszamutogatunk, bár most Révész Máriusz természetesen ezt tette, de ezzel semmi gond nincsen.

Csak ott a probléma, hogy a visszamutogatás pont ebben a témában pontosan azért is helyénvaló, mert az ez évi költségvetés hiánya körülbelül 1400 milliárd forint lesz, a tervezett 500 milliárd helyett. Ebből éppen 350 milliárd forint az autópályákhoz kapcsolódó költségvetési kiadás, amely, mondom, ebben az évben ezt az 1400 milliárd forintos hiányt is, ha úgy tetszik, bővíti, illetve ennek része ez természetesen.

Ebben az értelemben ez a hiány természetesen meghatározza a következő év költségvetését, tehát ilyen értelemben, ha akarjuk, ha nem, ezzel a dologgal muszáj foglalkozni. A jövő évi költségvetés pedig, miután, még egyszer mondom, kénytelen számolni ezzel az 1400 milliárd forintos hiánnyal, ezért ez a jövő évi, mondhatni, szűkítettebb költségvetés, érinteni fogja a közúthálózat fejlesztését, beleértve az autópálya-hálózat fejlesztését is. Ilyen értelemben azt mondom, hogy a kör bezárult, tehát öröklünk egy elég hatalmas hiányt, amelynek egy része az autópályákkal kapcsolatos, de ez a következő évi fejlesztésekre is, legalábbis negatívan mindenképpen ki kell hogy hasson, illetve ki fog hatni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu