DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én abból a téves feltevésből indultam ki, hogy az elhangzott ígéretek számon vannak tartva, az elhangzott ígéretekre már vannak egzakt válaszok, és most egzakt választ is várhatok. Persze, ha segítségre van szükség, az a korrekt, ha azt mondom, hogy az ellenzék készen áll a lehetséges módon és határon belül a nagytétényiek érdekében a segítséget megadni.
Szeretném ugyanis elmondani - hogy előrevigyük az ügyet -, hogy bizony sem a Gazdasági Minisztérium, de még kevésbé a Környezetvédelmi Minisztérium költségvetésében nyoma nem fedezhető fel ennek. Ha a Környezetvédelmi Minisztérium lenne az, amely valamilyen módon is ennek a helytállója lenne, akkor azt kell mondanom, hogy egyetlen fillér sincs rá. Baj, hogy így van; nagy baj, hogy így van; nagy baj, hogy a helytállásra semmilyen lehetőség nincs, de én a Gazdasági Minisztérium büdzséjében sem véltem fölfedezni, hiszen az ÁPV Rt.-nél van ugyan 4,5 milliárd forint, amely 4,5 milliárd forintnak azonban egészen más rendeltetése van. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés