DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, nem volt hiábavaló ez a vita. Ez a vita - nézetem szerint - eljutott oda, amikor már nem másról szól, mint a szegény asszony két fillérjéről meg a farizeus dénárjáról. Ez a vita már arról szól, hogy mi esik nagyobb súllyal latba, a sok-sok szegény asszony két fillérje vagy a néhány farizeus sok-sok dénárja. Azt hiszem, ha már egyházi ügyekről beszélünk, ez az, amin el kell gondolkodnunk.

Azon is el kell gondolkodni, hogy már régen nem a harcos egyházról van szó, hanem a harcos ateizmusról. Régen nem arról van szó, hogy az egyház keményen fel akar lépni nem tudom, mik ellen - szó sincs róla -, hanem arról van itt szó, kedves barátaim, hogy hogyan lehet olyan helyzetet teremteni, amelyben az egész magyar társadalom érdekében működő nagy történelmi egyházak nehezebb helyzetbe kerülnek. Erről szól a történet. Túl kéne lépni ezen, mert ez öngyilkos dolog. Túl kéne lépni ezen, mert az, ami az egyházaknak ebben a tekintetben jó és arányos, ami a szegény asszony két fillérjét emeli rangra, nem lehet olyan, amit jó ízléssel, jó gondolkodással, jó erkölccsel ellenezni lehet.

Ezért kérdezem: az a 3 millió nyugdíjas meg az a sok millió ember, aki az agráriumban dolgozik, és nagyon-nagyon nehezen él - s talán nem is adózik, mert ha adózna, akkor nem tudna megélni, és nem tudná a családját eltartani -, nem számít? Ők nem jelentenek semmit, amikor kinyilvánítják, hogy reformátusok vagy katolikusok? Dehogynem! Lehet, hogy az ő szavuk csak két fillér, de annak itt ugyanolyan súlyúnak kell lennie, mint azokénak, akik a száz dénárt teszik be.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu