DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés eddigi vitájában a rendészeti szervek és elsősorban a rendőrség pénzügyi kondíciójával kapcsolatban sok véleményt hallhattunk. Ezek között a vélemények között volt néhány, amelyik, azt kell mondanom, túlzottan pesszimista volt, és oly módon dramatizálta a helyzetet, amit a költségvetési számok nem indokolnak. Nemcsak a költségvetési vitában, hanem itt, délelőtt, még az úgynevezett vitaparlament keretében volt olyan képviselőtársunk, aki kerek perec kijelentette, hogy a rendőrség működésképtelenné válik.
Ha megpróbálunk reális értékítéletet alkotni az előttünk fekvő javaslatról, akkor látnunk kell, hogy valóban vannak, úgymond, feszültségeket jelentő részek, és nem is egy, hanem több is van ilyen, de ha a rendészetet egységesen kezeljük és még adott esetben a rendőrségről is külön szólunk, akkor is látnunk kell, hogy a számok túlnyomó többsége mégiscsak megnyugtató, illetve feltételezi, hogy ezek a szervek működőképesek maradnak.
Borzolta az idegeket, hogy a tervezés korábbi fázisában például a rendőrségnél a saját bevételnél megjelentek olyan számok, amelyek valóban teljesen irreálisnak tűntek, ugyanakkor a korrigált szám, azt kell mondjam, már teljesen reálisnak tűnik, hiszen az a bevételi kötelezettség, ami megjelenik a legutóbbi változatban, már csak azért is reális, hiszen valójában az ez évi bevételi kötelezettsége is körülbelül ekkora a rendőrségnek, és minden bizonnyal teljesül.
Azt kell látnunk, hogy a rendőrségnél is közel 137 milliárd forint a támogatás összege. Ez évről évre növekvő számot mutat, ugyanakkor pedig évről évre ugyanazok a problémák megmutatkoznak, elsősorban ami a működést illeti, hiszen valóban komoly problémák, azt hiszem, a működés területén várhatók. Itt szükségesek korrekciók, és már nem elégségesek a korábbi években megszokott, úgynevezett szokásos megszorító intézkedések, mert ezzel a problémát, azt hiszem, nem tudjuk kezelni.
Az elmúlt évek azt is bebizonyították, hogy bár évről évre emelkedik a rendőrség támogatása, ez a, mondhatni, elavult struktúrába való újabb és újabb pénzbefektetés nem jelent kivezető utat. Tehát itt ahhoz, hogy normálisan működjön a rendőrség az elkövetkezendő években, feltétlenül szükséges valóban egy komoly racionalizálás, egy struktúraváltozás.
Szintén elhangzott ugyanakkor, ami már kevesebb realitást tükröz, hogy a közterületen látható rendőr majd kevesebb lesz. Megnyugtatásul kell mondanom, hogy a közterületi jelenlét javítását szolgáló rendőrök számára vonatkozó többlettámogatás beépült a rendőrség költségvetésébe. Ugyanez mondható el, ugyanez vonatkozik az 500 fő többlet beiskolázási létszámára vonatkozóan is. Úgyhogy azt hiszem, ezeken a területeken nem kell vészharangot kongatnunk.
A működési költségek mellett a másik feszültséggel teli rész a fejlesztések köre. Itt ugyanakkor meg kell említenem, hogy korántsem csak a rendőrségnél vannak problémák, hiszen a tűzoltók sem dicsekedhetnek; a technikai fejlesztésekre, a gépjárművek, egyéni védőfelszerelések, oltóanyag pótlására, cseréjére igencsak szerény keretek állnak rendelkezésre. Persze a kép itt is árnyaltabb, ha azt nézzük, hogy az elmúlt években, a 2000., 2001., 2002. évben elmaradtak azok a beruházások, azok a fejlesztések, amelyek a kilencvenes évek második harmadában megindultak, és ezáltal most komoly visszaesés tapasztalható.
(19.10)
Általában az elmúlt kormányzat idején, azt hiszem, hogy a tűzoltóság ismét a mostohagyerek címet érdemelte ki, és ahhoz, hogy presztízsüket ismét helyreállítsuk, több évre van megint csak szükség.
Jóval kevesebb szó esett a határőrségről. Látnunk kell, hogy a schengeni követelményeknek való megfelelés nyilvánvalóan komoly erőfeszítéseket igényel majd, de ezek a problémák valóban nem egy évre szűkülnek le. Tehát úgy látom, hogy mind a határőrségnél, mind az előbbi problémák ellenére a Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál, a tűzoltóságnál a költségvetési tervezet, azt kell mondanom, nagyjából megfelelő.
Sisák képviselő úr felvetette a köztestületi tűzoltóság kérdését, és reményét fejezte ki, hogy ott módosító indítványt nyújtunk be. Meg kell nyugtatnom, hogy valóban megpróbálunk a köztestületi tűzoltóság helyzetén valamennyit javítani.
Tehát az előbb említett, valóban meglévő komoly problémák ellenére, s abban bízva, hogy itt az elkövetkezendő napokban ezekre még megoldást találunk, azt kell mondanom, hogy a rendészeti szervekre vonatkozó költségvetési előirányzatok biztosítják ezeknek a szerveknek az elkövetkezendő években való működőképességét.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés