NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! A heves hitvitákat felidéző szópárbajban nem szeretnék egyik történelmi egyház pártjára sem állni, bár én magam református vagyok, ami szintén történelmi egyház. Egy olyan megfogalmazásra, egy olyan megközelítésre szeretnék reagálni, amit érdekes módon egyetlen eddig hozzászóló képviselőtársam sem vett észre. Itt az első felszólaló három alkalommal gátlástalanul azt kifejezést használta, hogy ez a módosító javaslat, amelyet a parlament elfogadott, és amely a jövő évtől érvénybe lépne, törvénytelen.
Tisztelt hölgyeim és uraim, ez itt, ahol vagyunk, ezt a házat úgy hívják, hogy törvényhozás. Ha mi hozunk egy törvényt, vagy módosítunk, az törvény, az már nem lehet törvénytelen. Ez egy önellentmondás, mondhatnám úgy is, hogy egy hatalmas nagy szamárság, fogalmilag abszolút helytelen. Itt egyetlen kontroll van fölöttünk, az alkotmány. Kérdezem én, hogy ki fordult ebben az ügyben az Alkotmánybírósághoz a tekintetben, hogy ez a törvénymódosítás netán ellentmondana az alkotmányosságnak.
Szóval, már megbocsássanak, de ilyen alapon tényleg bármiről bármikor, ami akár nekünk, akár önöknek nem tetszik, kimondhatjuk, hogy törvénytelen, holott a törvényhozás hozta. A törvényhozás által hozott törvény legfeljebb alkotmányellenes lehet, de törvényellenes nem. Ha a következőkben netán jobban vigyáznának, akik ezt a kifejezést használják, bár megengedem, a jelenlévők közül egyetlenegy ember használta ezt a kifejezést konzekvensen. Gondolom, hogy többen, akik jártasabbak ez ügyben, nem véletlenül nem használták ezt a kifejezést.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés