LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég sokat foglalkoztunk már a mai nap reggelén az idegenforgalommal, mert közben szóba került, és elég komoly számszaki vitába keveredtünk Burány államtitkár úrral.
De még egyszer szeretném nyomatékosan elmondani, hogy úgy gondolom, a Pénzügyminisztérium számításai nem igazán jók, ha ott az a szám jött ki, hogy a következő évben több állami támogatást fog kapni ez az ágazat, mint az elmúlt időszakban. Hiszen ahogy az államtitkár úr említette, hogy az előirányzatokat hasonlítsuk össze, 2001-ben az előirányzat 25 milliárd volt, amiből év végére 30 milliárd forint lett a teljesítés, hiszen a polgári kormány egy nyári döntésével plusz 5 milliárd forintot juttatott turisztikai termékek fejlesztésére; 2002-re ez az összeg 28 milliárd forint volt, 2003-ra 19 milliárd. Tehát akárhogy is nézzük ezeket a számokat, itt egy nagyon drasztikus visszaesés van a turisztikai fejlesztések támogatásában.
Hogy miért is mondom ezt, miért is fontos az idegenforgalom Magyarország számára? Úgy gondolom, hogy az előző ciklusban is nagyon sokat beszéltünk itt a parlamentben az idegenforgalom jelentőségéről, és négy évvel ezelőtt is meg három évvel ezelőtt is az ellenzéki és a kormánypárti képviselők közt nagy volt az összhang, és az akkori ellenzéki képviselők is nagyon erősen lobbiztak az idegenforgalmi fejlesztések mellett. Ők most kormányon vannak, de úgy látszik, hogy a lobbierejük saját kormányukon vagy frakciójukon belül lényegesen gyengébb, hiszen a 2003-as költségvetésben 40 százalékos visszalépés történt ezen a területen. Hogy miért is fontos, nagyon jól emlékszünk rá, és a sajtó is sokat foglalkozott vele, hogy a tavalyi évben ez az ágazat 4,4 milliárd eurót termelt meg, ami fedezte gyakorlatilag Magyarország energiaigényét. Azt is tudjuk, hogy Magyarország energiában szegény ország, az energiánkat úgy kell megvásárolni, és ha ez az egy ágazat tudta ezt fedezni, akkor ez nem egy lebecsülendő dolog.
A másik, ami szintén fontos, hogy közel 300 ezer ember dolgozik ebben az ágazatban, ami szintén nem jelentéktelen, mert mondjunk még egy olyan ágazatot, ahol ennyi foglalkoztatott van. Ami szintén nagyon fontos, hogy a vidékfejlesztésben jelentős szerepet tölthet be ez a terület, hiszen olyan vidékeken is lehet fejleszteni, és emberek megélhetését biztosíthatja, ahova az ipar nem tud megtelepedni, vagy nem is akar megtelepedni, mert nincsenek meg a kellő adottságai. Ami szintén lényeges, hogy más ágazatok fejlesztésére is pozitív hatással van, ha jól csináljuk az idegenforgalmi fejlesztéseket és a marketinget. Úgy gondolom, hogy az előző ciklusban egy óriási előrelépés történt, hiszen évtizedeken keresztül a magyar kormányok fejlesztésre szinte nem is fordítottak egy fillért se.
(13.30)
Hiszen '98-ban is a turisztikára csak 6 milliárd forint állt rendelkezésre, amelynek egy része marketingköltség volt, egy jelentős része, és '99-ben is csak 8 milliárd forint volt ennek az ágazatnak juttatva. Úgy gondolom, hogy pár év alatt megháromszorozni-négyszerezni vagy megötszörözni ezt a forrást nagyon komoly dolog volt.
Miért is volt ez komoly dolog? Hiszen emlékezzünk vissza, amikor a Széchenyi-terv elindult, akkor az önök padsoraiból nagyon sokat kétkedve fogadták, hogy egyáltalán lesz-e Magyarországon a vállalkozóknak olyan tőkeereje, vállalkozói kedve, hogy felhasználható lesz-e ez a forrás egyáltalán. Nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy több tízezer vállalkozás nyújtotta be pályázati igényét, mert vannak a vállalkozóknak terveik, elképzeléseik és saját önerejük is van. Tehát nem kell lenézni azt a sok tízezer vállalkozót, aki az elmúlt két évben a Széchenyi-terv pályázatain belül nemcsak a saját hasznára, hanem a nemzetgazdaság hasznára is fejlesztett egy kis állami segítséggel.
Szeretnék foglalkozni egy-két gondolat erejéig az önkormányzatokkal is, hiszen ma nagyon sokat beszéltünk az önkormányzatok lehetetlen helyzetéről, és azt hiszem, hogy a kormányzópárti képviselőink is egyetértenek az ellenzéki képviselőkkel, ha nem is mondják ki, de titokban így van. Egy biztos, hogy az SZDSZ volt a leghangosabb, Demszky Gábor és Kuncze képviselő úr is, aki szintén nem ért egyet az önkormányzatok finanszírozásával. Tehát akkor valami probléma már lehet.
Hogy én miért emelem ezt ki? Hiszen elhangzott, hogy az önkormányzatok saját bevételeiket milyen célra kell hogy elhasználják az átgondolatlan közalkalmazotti finanszírozás miatt. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak saját fejlesztésre nem nagyon lesz pénzük, pedig ez a turizmus szempontjából is nagyon fontos, hiszen a helyi infrastruktúrát, a település arculatát, a környezetalakítást csak a saját forrásból tudják megvalósítani; s ami nagyon fontos még, hogy az önkormányzatoknak alig marad majd forrásuk arra, ha pályázni akarnak. Hiszen itt több forrást is említettek a kormányzat képviselői, hogy milyen lehetőségeket biztosítanak majd pályázni - de hogyan fognak pályázni az önkormányzatok, ha felélik a saját bevételeiket, sőt a saját vagyonukat is sok esetben kénytelenek lesznek felélni? Úgy gondolom, hogy ezért is lehetetlenné lesznek téve ezek az önkormányzatok.
Szeretnék idézni egyet szintén ebből a szocialista kampányfüzetből, amely pár hónappal ezelőtt jelent meg. Így szól a nyilatkozat: "Új fejezetet nyitottunk a magyar közéletben. Eljött a megbízhatóság és a szavahihetőség ideje." Aláírás: Medgyessy Péter. Ebben az írásban van egy rémhír, amit állítólag a Fidesz rémhírként terjesztett: az MSZP szétzülleszti a rendőrséget, szabadon ereszti a bűnözőket, és támogatja a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztását.
Hát, uraim, én úgy gondolom, hogy a következő év költségvetése nagyon jó úton halad afelé, hogy a rendőrséget szétzüllesszük, hiszen a költségvetésben, írd és mondd - mindjárt felolvasom -, az ORFK és háttérintézményei, a BRFK, a megyei rendőrkapitányságok és a készenléti rendőrség dologi és egyéb működési kiadásaira 2002-ben 21,7 milliárd forint volt vagy van, 2003-ban ennek csak 70 százaléka, azaz 15,2 milliárd.
Kérdezem én, a rendfenntartó erők hogyan fognak tudni dolgozni, amikor nyáron már nem lesz üzemanyagra pénzük, alkatrészre pénzük, és más egyéb olyan eszközökre, amelyek a napi munka feltételeit kell hogy biztosítsák. Az fog történni, mint ami már most is történik, hogy sok rendőr beül az autójába, kimegy a buszmegállóba, vagy megáll a falu határában, és egész nap ott posztol. A bűnözők tudják, hogy a rendőr ma nyolc órán keresztül itt lesz - szabadon garázdálkodhatnak. Uraim, ha ebben a kiadványban ezt ígérte Medgyessy miniszterelnök úr, akkor miért nem lehet betartani?
Ami szintén nagyon lényeges dolog, hogy önök az előbb említett vállalkozókon kívül más egyéb vállalkozókat is nehéz helyzetbe sodornak. Hiába mondta itt Szabó képviselő úr, hogy az adón keresztül próbálják ott hagyni a fejlesztésre szánt pénzeket. Uraim! Az nem egy akkora összeg, hogy egy kisebb vagy közepes vállalkozó komolyabb fejlesztésbe kezdhessen, ezt önök is tudják. És az európai csatlakozás küszöbén, amikor igazából kellene ez alatt a rövid egy-másfél év alatt ezeket a vállalkozókat helyzetbe hozni, pont erre a területre nem fordítanak forrásokat!
Ami szintén turizmussal kapcsolatos - és be is fejezném -, nagyon szomorúak vagyunk Balaton-parti képviselők, hogy az elmúlt időszakban a Balaton mint nemzeti kincsünk fejlesztésére tényleg elindult egy komoly program, az intézmények is fel lettek állítva, és az idei évben is már közel 2 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosított a polgári kormány. A következő évben, írd és mondd, csak 500 millió forint áll rendelkezésre, pedig a Balaton nemcsak a Balaton környékén élőké, hanem az egész országé, és az idegenforgalmi bevételek 30 százaléka ott termelődik meg .
Arra kérném kormányzópárti képviselőinket, hogy gondolják át ezeket, hiszen önök is élharcosai voltak négy éven keresztül a turisztika fejlesztésének, és kérném Burány államtitkár urat, aki szintén a bizottságunk tagja volt két éven keresztül, hogy ő is próbálja meg a saját eszközeivel a frakcióján belül és a kormányon belül is támogatni azt, hogy ezek a számok még felfelé emelkedhessenek.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés