DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a kétpercesben a hazai kisebbségeket érintő tételekkel szeretnék foglalkozni. Ilyen a 464. számú módosító indítványom, ezt egyébként az emberi jogi bizottság is beadta.
A kormány 950 millió forintot szánna a kisebbségi önkormányzatoknak alaptámogatás címén. Nem kalkulált azzal a kormány, hogy jóval több kisebbségi önkormányzat alakul, mint amennyi volt az előző ciklusban, így ez az alaptámogatási összeg egy kisebbségi önkormányzatra vetítve még csökkenne is több mint százezer forinttal. Ez nyilvánvalóan védhetetlen lenne, ezért az előirányzat módosítása szükséges, egy 1 milliárd 300 milliós összeg az, ami megnyugtató működést biztosítana a kisebbségi önkormányzatoknak.
A másik ilyen tétel az Országgyűlés fejezetét érinti: szintén nem növelné a kormány azt a tételt, amit a kisebbségi civil szervezeteknek oszt szét évente az Országgyűlés. A kormányprogram nagy hangsúlyt helyez a civil világ támogatására, a kisebbségi civil szervezeteknek viszont egy forinttal nem növekedne a növekményük. A módosító indítványom egy szerény összegű növekedést biztosítana ezen a tételen.
Egy másik ilyen ügy: a Belügyminisztérium fejezetében szerepel 340 millió forint, a kétéves költségvetésben is ugyanez az összeg szerepelt, ezt a 340 millió forintot olyan önkormányzatok között osztja szét a kormány pályázati rendszerben, amelyek kisebbségi intézményeket, iskolákat és óvodákat működtetnek.
(21.30)
A bérkihatások ezt az intézményrendszert még jobban fogják érinteni, mert az egy drágább intézményrendszer, ezért szükséges lenne ennek az előirányzatnak is egy szerény növelése.
Az utolsó ilyen az országos német önkormányzatot érinti: a német önkormányzat a legnagyobb intézményfenntartó, a biztonságos intézményi irányításhoz a német önkormányzatnak egy szerény forrásnövekedést javasolok.
Kérem, fontolják meg ezeknek a tételeknek a módosítását. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés