ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mai ülésünk napirendjének megállapítása. A házbizottság múlt csütörtöki ülésén nem született egyetértés, ezért az ülés naprendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre az Országgyűlés elnöke terjesztette elő a napirendi ajánlást. Ezt a hét végi futárpostában valamennyien megkapták. A benyújtott önálló indítványokról az Országgyűlés elnöke a javaslat függelékében tájékoztatta az Országgyűlést.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi ajánlástól történő eltérésre. Ebben azt kezdeményezi, hogy ma kezdődő ülésünkön ne kerüljön sor a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosítását kezdeményező T/1270. számú törvényjavaslat részletes vitájára. Először erről a javaslatról döntünk, majd ezt követően határozunk az elnöki ajánlásról.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, szavazzon, hogy a ma kezdődő ülésünkön ne kerüljön sor az alkotmánymódosítás részletes vitájára!
Kézfelemeléssel szavazunk. (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt nem fogadta el.
Most az elnöki napirendi ajánlásról határozunk. (Jelzésre:) Ügyrendi hozzászólásra jelentkezett Rogán Antal képviselő úr, a Fidesz részéről.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés