JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Érdeklődéssel hallgattam Vígh Ilona képviselő asszony hozzászólását az alapfokú művészetoktatási normatívákkal kapcsolatban. Örömmel hallottam, hogy ő úgy minősítette, hogy a normatíva szűkösen elég a megnövekedett bérekre. Ez azt jelenti, hogy akkor arányaiban vannak ezek a dolgok a különféle oktatás területén.
Viszont szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a beterjesztett törvényjavaslatnak van egy hibája, amiről azért kell szólni, és majd a fejezeten belüli módosító indítvánnyal meg kell oldani.
(22.00)
Ez arról szól, hogy ezt a normatívát egy tanuló után csak egy jogcímen lehet igénybe venni, ami helyes is, ha egy iskolán belül két tanszakra jár egy hallgató, egy diák, akkor is csak az egyik után. Viszont van benne egy olyan fél mondat, hogy ha több művészeti oktatási intézmény szolgáltatását is igénybe veszi, akkor is csak egy. Úgy gondolom, ez így nem helyes. Az, hogy hogyan van a pénz, másik kérdés, de nem is ellenőrizhető. Nem is lehet számon kérni az oktatási intézménytől vagy a fenntartójától, aki lehívja ezeket a normatívákat, hogy ő tudja, hogy adott hallgatója valahol egy másik oktatási intézményben is művészeti oktatásban részesül. Tehát nem zárt a rendszer; úgy gondolom, hogy ilyen szabályozást nem kell beletenni. Tehát ennek a művészeti oktatási normatívának ezt a hibáját látom, és ennek a korrekciójára kell hogy sort kerítsünk a későbbiek folyamán. Mondom, ez a normatívaemelés szűkösen elég, úgyhogy hasonló, mint az egyéb oktatási normatívánál, mert most minden szűkösen elég csak.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés