ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt mondja, ha jól értettem a gondolatait, és elnézést kérek, ha pontatlanul idézem, hogy végül is két célunk van: az egyik célunk az, hogy a már fogyasztó fiatalok számára - és én ebben elfogadom Csákabonyi képviselő úrnak az érveit - lehetővé tegyük azt, hogy benn maradjanak a társadalomban, és hogy ne induljanak el egy súlyos drogkarrier útján; a másik célunk pedig az, hogy megakadályozzuk azt, hogy a fiatalok kipróbálják a kábítószert, hogy a fiatalok egyáltalán találkozzanak a kábítószerrel. Ebben én egyetértek önnel.

Még egy dolgot meg kell őszintén mondanom, azt, hogy ha a fogyasztók büntetésével, kriminalizálásával, üldözésével el lehetne érni a második célt, én azzal is egyetértenék. Igazságtalannak tartanám talán, de még azzal is egyetértenék, mert én a legfontosabbnak vagy fontosabbnak tartom ezt a célt. A probléma az, hogy ez nem működik. Önök ezzel négy évig kísérleteztek, és nem működik, nem javult a helyzet, ezt mindannyian elismerjük.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, azt szeretném, ha elfogadnák, hogy mi nem elsősorban és különösen nem kizárólag a fogyasztók érdekeit akarjuk védeni. Mi azt szeretnénk, hogy ne üldözzük a fogyasztókat fölöslegesen, és ezen a módon teremtsünk lehetőséget arra, hogy megakadályozzuk azt, hogy újabb fiatalok fogyasztóvá válhassanak. Ez a mi célunk, én azt hiszem, hogy ebben egyetértünk. És ha ebben egyetértünk, akkor ez talán lehetőséget teremt arra, hogy ha nem ennek a törvényjavaslatnak a vitájában, akkor másutt, a bizottságban vagy más fórumokon mód legyen arra, hogy egy szakmai és szakmapolitikai párbeszéd induljon el, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy közép- és hosszú távon kialakuljon ennek a kérdésnek a konszenzusos kezelése és az a társadalmi összefogás, ami szükséges lenne ahhoz, hogy vissza tudjuk szorítani a kábítószerek terjedését. Én ehhez kérek mindannyiunktól bölcsességet.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu