DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én az Arató Gergely által elmondottakat egyetlenegy gondolattal egészíteném ki, és azt mondanám, hogy az elsődleges cél nem is a megtévedt fiatalok visszavezetése a társadalomba, mert megítélésem szerint ezek az egyszeri fogyasztó, kíváncsiskodó, megtévedt fiatalok még igenis benne vannak a magyar társadalomban, és egyáltalán nem kell őket úgy tekinteni, mint akiket vissza kell vezetni, hanem nem szabad engedni azt, hogy kiessenek ebből a jó értelemben vett becsületes diáktársadalomból.
Mégpedig hogyan lehet ezt elérni? Azzal, hogy nem kriminalizáljuk, hogy nem indítunk büntetőeljárást, hanem felkínáljuk azt a lehetőséget, hogy menjél el, nem gyógykezelésre, mert nekik még nem gyógykezelésre van szükségük, hanem beszélgetésre, jó szóra, emberi szóra, felvilágosításra társaikkal, idősebbekkel, pedagógusokkal. Az iskolában lévő pedagógusoknak is sokkal nagyobb mozgási lehetőséget adunk ezzel.
És miért mondtam én ezt, hogy dekriminalizálni kell? Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert ha a bíróság csak enyhe büntetést alkalmaz vagy intézkedést alkalmaz, vagy felfüggesztett szabadságvesztést alkalmaz történetesen, kriminológiai szempontból végigkíséri a fiatalt egész életében. Miért? Azért, mert sem a törvényi rehabilitációval, sem a bírói mentesítéssel egy újabb bírósági esetben, ha mondjuk tizenöt év múlva egy közlekedési baleset miatt odakerül, nem tekinthető kriminológiai szempontból büntetett előéletűnek, még akkor sem, ha egyébként rehabilitálódott, és sehol máshol nem köteles erről beszámolni; de egy újabb büntetőeljárásban - nagyon jól tudjuk ezt, gyakorló jogászok - igenis köteles beszámolni róla, és ki fogják mutatni, annak ellenére, hogy nem priuszosnak minősül.
Nekünk nem erre van szükségünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nekünk arra van szükségünk, hogy ezt megelőzzük. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés