DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Elnézést, hogy tüsténkedtem, de azt hittem, előbb vagyok a sorban.

Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Én is Szabó Erika képviselő asszony hozzászólására szeretnék reagálni. Képviselő asszony, a hozzászólásomban megpróbáltam felvázolni azt a két filozófiai hátteret, amelynek alapján gondolkodunk. Azt, ahogyan ön gondolkodik, nem úgy állítottam be és nem is úgy akartam beállítani, mint egy eredendően rossz és elvetendő valamit. Kérem, hogy azt a fajta gondolkodást, ahogyan mi gondolkozunk, ne minősítse úgy, ahogy a hozzászólásában minősítette, hogy mi, úgymond, vissza akarjuk lökni a fiatalokat a kábítószer-fogyasztás posványába... - nem tudom, milyen kifejezéseket használt. Meg kellene keresnünk a megfelelő megoldást. Ez a feladat itt, nem pedig egymás minősítése.

Én elfogadom egyfajta gondolkodásnak, amit önök vallanak, de a tapasztalatok alapján nem hiszek annak a sikerében. Nem hiszek abban, hogy ez megakadályozza a kábítószer-fogyasztás terjedését. Egy másfajta megoldásban hiszek. Nem mondjuk azt, hogy ezzel feltétlenül a zsebünkben van a bölcsek köve, de egy tény: az a megoldás, amit önök próbáltak megvalósítani, nem hozott eredményt. Erről van szó! És ne tessék itt - hogy mondjam...? - megvádolni felnőtt embereket majdhogynem gyilkossággal, mert a hozzászólásában olyan kifejezéseket használt, ami súrolja ezt a minősítést.

Ami pedig a konkrét dolgot illeti, később még szeretnék erre visszatérni. Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu