GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nem fogom kitölteni a rendelkezésre álló időkeretet. Hosszan vitatkoztunk, jó ideje ugyanazokat az érveket soroljuk egymásnak, és láthatólag nem tudjuk egymást meggyőzni. Mindösszesen két kérdést szeretnék most megfogalmazni, a vita zárásához közeledvén, jelenlegi ellenzéki képviselőtársaimhoz. Helyesbítek: rögtön hármat. Az első kettő az Országos Kriminológiai Intézet által készített hatástanulmányra vonatkozik. Nagyon egyszerű kérdések, minden bizonnyal mindannyian meg tudunk rá válaszolni, függetlenül attól, hogy a funkcionális analfabéták halmazába tartozunk-e avagy sem. Az egyik: elfogadjuk-e ezt egy politikailag független, tudományos értékű kutatásnak? Mi a magunk részéről elfogadjuk. Az önök sportminisztere rendelte meg, és az önök sportminisztere által vezetett minisztérium finanszírozta ezt a kutatást. Mi elfogadjuk ezt egy politikailag független, tudományos értékű hatástanulmánynak, tegyük hozzá még egyszer: azért, mert az Országos Kriminológiai Intézet készítette.

A másik kérdés ezzel kapcsolatban: amennyiben - és itt rögtön egy dicséret - elkövette az előző sportminiszter azt a dicséretes dolgot, hogy megrendelt és támogatott egy ilyen hatástanulmányt, ami nagyon fontos és követendő példa, akkor vajon amikor ez elkészült ennek az évnek az elején, miért nem került nyilvánosságra? Vajon tárgyalta-e annak idején ezt a kormány? Vajon foglalkozott-e ezzel a tárca érdemben? Ismertette-e sajtótájékoztatón? Vont-e mérleget a ciklus végéhez közeledve a sportminiszter, és ismertette-e ezt a kutatást? Az én emlékezetemben nem találok erre utaló nyomot.

Az én emlékezetemben olyan nyomok vannak, hogy önök a választási kampányban azzal vádolták a jelenleg kormányzó pártokat, hogy legalizálni akarják a kemény drogokat, és heroinnal akarják beetetni az általános iskolásokat. Erre emlékszem, arra nem, hogy Deutsch Tamás kiült volna, és azt mondta volna, hogy itt van egy mérleg, ugyan csak két és fél évről, de nézzük meg, hogy vajon mi is van benne. Hiszen akkor minden bizonnyal válaszolni kellett volna arra a kérdésre, hogy a jogalkalmazók miért emlegetik olyannyira például azt az apró dolgot, hogy az elterelés intézményét vissza kell állítani a szigorítás előtti állásponthoz.

Ha ezekre a kérdésekre megválaszolnak, akkor egy kevésbé politikai, mint inkább személyes kérdést szeretnék föltenni önöknek. Van-e vajon az önök környezetében - sokat beszéltek önök családról és a gyermekek védelméről -, közelében olyan fiatal, akiről tudják, hogy kipróbálta, mondjuk, a marihuánát, akiről tudják, hogy megtévedt? Van-e az önök családjában vagy a tágabb családjában ilyen fiatal? És ha van, akkor őróla mit gondolnak?

(16.10)

Neki milyen sorsot szánnak, tisztelt ellenzéki konzervatív képviselőtársaim, milyen sorsot szánnak neki? Vajon azt a sorsot szánják-e neki, hogy 10-12 hónapot eltöltsön előzetes letartóztatásban, ezért kikerüljön a középiskolából, vagy azt a sorsot szánják neki, hogy elmenjen egy olyan megelőző-felvilágosító, adott esetben már leszoktató jellegű programra, ahol erre kiképzett szakemberek foglalkoznak vele, és a megfelelő szakmai módszertan alapján kezelik vagy felvilágosítják vagy tájékoztatják? Válaszoljanak ezekre a kérdésekre! Melyik sorsot szánják adott estben a saját gyermeküknek vagy az ismerőseik gyermekének?

Mert ki lehet állni és lehet folytatni olyan politizálást a droggal kapcsolatban, ami semmi másról nem szól, mint arról, hogy egy olyan kérdést, amitől a magyar táradalom nagyon fél, egy olyan kérdést, ami a magyar társadalmat jelentős mértékben megosztja, ezt politikai célokra használjuk, és gyakorlatilag nem csinálunk semmi mást, mint cirkuszt gerjesztünk körülötte, megbélyegzünk több százezer embert, több százezer magyar fiatalt, azt mondjuk, hogy ők az ördöggel cimborálnak, és olyan büntetőjogi környezetet alakítunk ki, amely alapján adott esetben akár hosszú börtönbüntetésre is számíthatnának. Lehet ezt is csinálni, és lehet folytatni egy szakmai drogpolitikát is. Lehet folytatni ilyet is. És ha ilyet folytatunk, akkor gondolkodjunk el azon, amit a szakemberek mondanak, hogy például a túlságosan szigorú büntetőjogi környezet hogyan akadályozza, hogyan gátolja a hatékony prevenciót, a hatékony felvilágosítást. Ha szakmai alapú, ésszerű és életszerű drogpolitikáról beszélgetünk, akkor vitassuk meg azt, hogy vajon van-e esélye a prevenciónak a középiskolában akkor, amikor olyan büntetőjogi környezetet teremtettünk, hogy a középiskolások nem merik feltárni a drogfogyasztással kapcsolatos valós attitűdjeiket és valós ismereteiket. Lehet-e vajon hatékony a prevenció ilyen helyzetben?

Önök közül volt egy olyan képviselő, Mátrai Márta képviselő asszony, aki az én családommal kapcsolatban családi drogpartikat emlegetett. Ha már a családom szóba került, akkor szeretném elmondani, hogy például az édesapám pedagógus, és ez a legnagyobb félelme; 26 éve tanít ugyanabban a középiskolában, és találkozott már ezzel a problémával.

Találkozott már úgy is, hogy találkozott olyan diákkal, aki kipróbált kábítószert, és találkozott már úgy is, hogy találkozott olyan tanárral, aki ezért feljelentette valamelyik diákját. Az én édesapám, amikor mostanában elolvasta ezeket a vitákat és ezeket a cikkeket, első kérdésként azt tette fel, hogy vajon azok, akik ismerik ezt a kutatást, miért nem foglalkoznak azzal a döbbenetes adattal, hogy a szigorítás után 20 százalékkal megnőtt ugyan a bejelentések száma, de a felderítési mutatók egyáltalán nem javultak érdemben, sőt, és emellett a megnövekedett bejelentéseknek több mint a fele oktatási intézményből érkezett.

Az én édesapám, aki mondom még egyszer, 26 éve ugyanabban a középiskolában tanít, nekem azt mondta pedagógusként, hogy nem gondolja, hogy a pedagógusnak az lenne a feladata, hogy feljelentse a saját diákját, hanem azt mondta, hogy azt gondolja, hogy a pedagógus feladata az, hogy segítsen a bajba került diákjának. És azt is mondta, hogy nem gondolja, hogy jó az a helyzet, amikor fiatalokból, középiskolás korú fiatalokból rendőrségi besúgó lesz azért, mert egyszer megbotlottak az életben, és egyszer kipróbáltak, mondjuk, egy marihuánás cigarettát.

Összefoglalva tehát azt gondolom, hogy az önök által Európa legszigorúbb drogtörvényének nevezett szabályozás sokféle, számszerűsíthető és egyébként erkölcsi alapon is mérhető mutató szerint megbukott. Itt volt az ideje, hogy megváltozzon, itt az ideje, hogy egy sokkal ész- és életszerűbb drogpolitika folytatódjék Magyarországon.

Én minden elismerésemet kifejezem azoknak az embereknek, akik az előző kormányzati ciklusban az Ifjúsági és Sportminisztériumban a nemzeti drogstratégián dolgoztak. Mindannyian tudjuk, hogy ezt közösen fogadtuk el, ebben konszenzus volt ebben a Házban. Bizonyára abban is konszenzus lesz, hogy ez a nemzeti drogstratégia minél hatékonyabban valósuljon meg a későbbiekben is, hiszen ezekben a dolgokban mindannyian egyetértünk, hogy a prevenció mellett a rehabilitáció, az ártalomcsökkentés, ezek bizony-bizony nagyon fontos dolgok. És remélem, hogy ha ezen a vitán túlleszünk, akkor arról is beszélhetünk majd, hogy miért kellett megvárni a kormányváltást például ahhoz, hogy a nemzeti drogstratégiában leírt rehabilitációs ártalomcsökkentő jellegű programok picikét jobban beinduljanak, picikét felpörögjenek, gondolok itt a metadonprogramra vagy a tűcsereprogramra. Erről is beszélhetünk majd természetesen a későbbiekben, de ez természetesen már egy másik vita lesz.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu