RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nem kívántam már ehhez a vitához hozzászólni, mert hosszú ideje ugyanazokat az érveket ismételjük egymásnak. De államtitkár úr egyszerűen nem hajlandó megérteni abból semmit, hogy mi történt Magyarországon az elmúlt három évben. Ugyanazokat az alaptalan vádaskodásokat, rágalmazásokat adta elő, amit az elmúlt időszakban annyiszor hallhattunk tőlük - tőle, illetve párttársaitól.
Miről is van szó? Államtitkár úr megint elmondta, hogy ha valaki elszív egyetlen marihuánás cigarettát, a büntető törvénykönyv szigorával börtönbüntetésre ítéljük ezt a szerencsétlen fiatalt. (Dr. Avarkeszi Dezső: Nem azt mondta, hanem azt, hogy fenyegetjük.) Százhuszonnyolcszor elhangzott már, államtitkár úr, itt a mai napon, hogy az elmúlt három évben hat embert, hat fiatalkorút juttattak börtönbe, de mind a hat fiatalkorú olyan volt, aki kábítószert is terjesztett.
Ezek után ön feláll, úgy csinál, mintha ezt nem hallotta volna, és megint elmondja, hogy az előző kormánynak, az előző büntető törvénykönyvnek egyetlen elképzelése volt, börtönbe juttatni azokat a szerencsétlen, megtévedt fiatalokat, akik ezt kipróbálták. Semmilyen adat nem támasztja alá azt, amit államtitkár úr mond. Azt viszont alátámasztja adat, hogy önök meg fogják könnyíteni az iskolákban a beetető akciókat. Ez a probléma. Nincs benne a törvényben, hogy egyszeri alkalommal lehet kibújni ezek alól a büntetési tételek alól.
És pontosan ezt kifogásolja az ellenzék, államtitkár úr, hogy önök az iskolában, oktatási intézményekben könnyebbé teszik a fiatalok beetetését, függőségi viszonyba kerülését. Hiszen azok, akik terjesztik a fiatalok között ezeket a kábítószereket, azoknak megvan a kiskapu. Azt kell mondani nekik ebben a pillanatban, hogy részt fognak venni egy gyógykezelésen, és innentől kezdve megvan a kibúvó.
Ezeken a fiatalokon, akik terjesztették a kábítószert, segítettünk, viszont azoknak, akikhez eljutott a kábítószer, nagyon sokat ártottunk.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés