DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm kérdését, köszönöm, hogy megpróbálta felhívni a figyelmet erre a jeles napra és erre a súlyos problémára. Köszönöm, hogy társa lehetek a figyelemfelkeltésben, bár ahogy én látom, még képviselőtársaink pillanatnyi figyelmét sem sikerül megszereznünk kettőnknek sem.

Köszönöm, hogy a kormány nevében válaszolhatok, hiszen ezzel kifejezhetem, hogy a fogyatékosügy nem a szociális és egészségügyi tárca kizárólagos feladata, hanem az egész kormány vállalta fel programjának koherens részeként.

Köszönöm, hogy elmondhatom, önnel együtt, hogy a fogyatékosszervezetekkel közösen elkészítettük azt a beszámolót, amit december 15-ére benyújtunk az Országgyűlésnek, ami arról ad majd képet, hogy 2001 decemberéig mi történt és mi nem történt ezen a területen. Ez a közösen elkészített beszámoló is arról győz meg bennünket, hogy van oka a fogyatékosszervezetek elégedetlenségének, hiszen a fogyatékosprogram nem némi késéssel, hanem az előző kormány hivatalba lépése után több mint másfél évvel készült el; a kormány intézkedési terve nem némi késéssel, hanem hivatalba lépése után két évvel készült el; évente kellett volna beszámolni a parlamentnek, és csak egyetlen beszámoló készült el.

Ez a beszámoló, amit elkészítettünk, bizony, azt erősíti meg, hogy az előző kormány 2001-ben mindössze 20 milliárdot költött fogyatékosügyre, és azt mutatja, hogy a legtöbb program 10-15 százalékban teljesült; van olyan, amelyikhez hozzá sem kezdtek, amelyiknek a végrehajtására nincs remény úgy, hogy 2003 végéig befejeződjön, ezért a beszámolónk javaslatokat is meg fog fogalmazni. Ezért igazuk van a fogyatékosszervezeteknek, hogy az elmúlt két év mulasztásait nem lehet majd egy év alatt bepótolni, és a jövő évi költségvetés két-három év mulasztásának a pótlására valóban nem tud elegendő fedezetet tartalmazni.

Azonban jelentős lépéseket tettünk: duplájára emeltük a fogyatékostámogatásban részesülők körét; nem pályázattal, hanem normatív támogatással biztosítjuk a fogyatékosok szociális ellátásának finanszírozását; a fogyatékosszervezetekkel közösen dolgozunk minden intézkedésünk előkészítésén; ezen a héten, tegnap közösen tartottunk sajtótájékoztatót; a mai figyelemfelkeltő demonstráción közösen veszünk részt; holnap a miniszterelnök úr levelét felolvashatom, átadhatom egy rendezvényen, egy konferencián; és a Fogyatékosügyi Tanács pénteken tárgyalja meg az Országgyűlésnek benyújtandó programot.

A képviselő asszonnyal közösen annak a reményemnek adhatok tehát hangot, hogy az elkészített beszámoló egy év múlva, ha nem is a program teljes teljesítéséről, de jelentős előrelépésről, a közös munka jobb eredményéről adhat majd számot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu