DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látom, hogy az a négy év hallgatás ebben az ügyben, ami az önök lelkiismeretét terheli, segíti, hogy most egyre hangosabban beszéljenek. Köszönöm, mert ez támogat abban a munkában, amit folytatunk, hogy azt a szerződést, amelynek alapján ma működik ez az autópálya, módosítani tudjuk, elérjünk legalább három fontos célt, hogy ahogy az ország összes többi polgára, így az Alföldön, Dél-alföldön élő polgárok is hasonló feltételekkel és hasonló díjfizetés mellett használhassák az autópályát (Babák Mihály közbeszólása.), méghozzá ne csak Kiskunfélegyházáig, hanem ez lehetőleg menjen el a határig is.

Továbbra is számítok az önök harcias támogatására, ahogy véletlenül nyilván, hallgattak az elmúlt négy évben, hiszen azokat a lépéseket, amelyeket ön emleget, nem csupán ebben az időszakban, hanem az elmúlt négy évben is meg lehetett volna tenni. (Babák Mihály közbeszólása.) Arra szeretnék utalni ugyanis, hogy az autópálya üzemeltetői már 2000-2001-ben eljuttattak különböző javaslatokat az én elődeimhez. Erre választ nem kaptak, nyilván a hallgatási tilalom vagy ez a beszélési tilalom rájuk is kiterjedt.

Én azt javasolnám, azzal, hogy a tárgyalások során össze akarjuk kapcsolni az egyedi díjszabási rendszert a matricarendszerrel, a továbbépítés feltételeit meg akarjuk teremteni, nyilván azt a közös célt szolgáljuk, hogy ne legyen megkülönböztetés, mindannyian azonos feltételekkel férjünk hozzá az autópályához, és az a verseny, amelybe belekapcsolódva Nyugat-Dunántúlon munkalehetőségek váltak lehetségessé, kiterjedjen a Dél-alföldre is. (Babák Mihály: Mikor?)

Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu