ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Munkatársaim! Köszöntöm önöket a mai reggelen, köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 23. ülésnapját ezzel megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Nagy Nóra jegyző asszony és Vincze László jegyző úr lesz a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat. Az érdeklődők a bizottsági főosztályon, a főemelet 2. számú szobában kaphatnak tájékoztatást.

Bejelentem, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a 2002. december 2-ai ülésén Vastagh Pál, Szabó Zoltán, Filló Pál és Orosz Sándor országgyűlési képviselőket a december 3-ai és 4-ei ülésnapra, a Fidesz képviselőcsoportja pedig Juhos Katalin, Halász János és Gyürk András képviselőket frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. A frissen megválasztott frakcióvezető-helyetteseknek jó munkát kívánok. (Taps.)

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a kormány nevében felszólalásra jelentkezett dr. Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter asszony: "Budapesti kezdeményezés" címmel. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a kormány tagjai a Házszabály 51. § (2) bekezdése értelmében 5 perces időkeretben jogosultak felszólalni, a képviselőcsoportok vezetői pedig kétperces hozzászólásra kérhetnek majd szót.

Öné a szó, miniszter asszony.

Forrás: parlament.hu