ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket a mai reggelen, köszöntöm valamennyi képviselőtársamat, a kormánytagokat, munkatársainkat, és köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 25. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Nagy Nóra jegyző asszony és Vincze László jegyző úr lesz majd segítségemre.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma, az emberi jogok napján, illetve ezekben a napokban szerte a világon, az ENSZ valamennyi tagországának demokratikusan megválasztott országgyűlésében, az állami, önkormányzati, egyházi és magánintézményekben, iskolákban számos rendezvényen emlékeznek meg arról, hogy ötvennégy esztendővel ezelőtt, 1948. december 10-én az ENSZ Párizsban tartott ünnepi közgyűlésén elfogadta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Az ENSZ tagállamai a világszervezet alapokmányában hitet tettek az emberi személyiség méltósága, sérthetetlensége és értéke mellett, és kötelezettséget vállaltak az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok általános és tényleges tiszteletben tartása, illetve annak előmozdítása mellett.
Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy négy évvel ezelőtt, az ötvenedik évfordulón az Interparlamentáris Unió magyar tagozatának kezdeményezésére, illetve az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága határozati javaslata alapján a Magyar Köztársaság Országgyűlése is elfogadott egyhangúlag - azaz 277 igen szavazattal - egy ünnepélyes politikai nyilatkozatot, amelyben kifejezte az emberi jogok iránti elkötelezettségét és felelősségérzetét. Az ünnepi felszólalók valamennyien mérföldkőnek nevezték a nyilatkozatot a huszadik századi emberi jogokért vívott küzdelemben. Az országgyűlési nyilatkozat máig is ható üzenete az, hogy több mint ötven év távlatából is figyelmeztet valamennyiünket az emberi jogok nemzetközi és hazai védelmének tennivalóira.
Európai uniós csatlakozásunk küszöbén úgy érzem, érdemes ismét átgondolni a több mint fél évszázados emberi jogi dokumentum üzenetét és közös politikai felelősségünket, az előttünk álló feladatokat. Talán nem véletlen, hogy éppen ma "A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem az Európai Unióban" címmel rendez az Igazságügyi Minisztérium konferenciát, amely számos fontos kérdéssel foglalkozik, mint például a magyar antidiszkriminációs szabályozás irányai, faji és etnikai diszkrimináció, foglalkoztatási esélyegyenlőség, a személyek közötti faji vagy etnikai származásra tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazása.
Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata az egyén méltóságának és szuverenitásának megvédésére, a közösségi kötődések megerősítésére szólít fel, és mindenféle kirekesztés, címkézés és előítéletesség ellen emel szót.
Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm, hogy rövid megemlékezésemet figyelemmel kísérték.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás elkészítésére kijelöltem a bizottságokat. Az érdeklődők a bizottsági főosztályon, a főemelet 2. számú szobában kaphatnak tájékoztatást.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Szita Károly képviselő úr országgyűlési képviselői mandátumáról 2002. december 15-i hatállyal lemondott.
Tájékoztatom továbbá a tisztelt Országgyűlést, hogy Manninger Jenő képviselő úr bejelentést tett mentelmi jogának megsértése miatt.
Ugyanakkor a Komlói Városi Bíróságtól Páva Zoltán képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó indítvány érkezett magánvádas feljelentés miatt.
Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy e bejelentéseket kiadtam a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak.
Bejelentem továbbá, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja Filló Pál és Újhelyi István képviselőket a december 10-i és 11-i ülésnapra frakcióvezető-helyettesnekmegválasztotta. A frakcióvezető-helyetteseknek jó munkát kívánok.
Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy Kovács László külügyminiszter úr a kormány nevében a mai napon napirend előtti felszólalásra kért lehetőséget.
Először azonban a frakciók részéről történő felszólalások következnek; elsőként Filló Pál frakcióvezető-helyettes úrnak adom meg a szót, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából: "A társadalmi párbeszéd az ország fejlődésének záloga" címmel. Filló Pál képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés