FILLÓ PÁL (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Csak egyetértéssel lehet nagy dolgokat véghez vinni, mondta egy ókori görög filozófus. Talán ez lehetne a mottója a kormány filozófiájának. Csak az egyetértés és a konszenzus teremtheti meg azt az erőt, amely révén akaratunkat, céljainkat érvényesíthetjük. A magyar nép a történelmében olyan fordulóponthoz érkezett el, amelynél fontos a teljes nemzeti egység: ez az Európai Unióhoz való csatlakozás. Most még jobban, mint bármikor, minden magyar állampolgárban partnerre kell találnia a politikának.

November végén az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a munkaadói, munkavállalói és a kormányzati oldal egyezségre jutott a 2003. évi keresetnövekedés ajánlott mértékéről és a tanács jövő évi kiemelt feladatairól.

Ez a tény is jól jelzi azt a filozófiai különbséget, azt a partnerségre törekvő hajlamot, amely a Medgyessy-kormány és az előző négy év polgári hatalmi elitje között kimutatható. Az Orbán-kormány az ország irányítását egy szűk hatalmi elit játékának tekintette, amelybe nem engedett beleszólást a társadalom szereplőinek. (Nagy zaj az ellenzéki oldalon.) Reformok égisze alatt megszüntették a mikro- és ezzel a makroszintű érdekegyeztetési fórumok - köszönöm, képviselőtársaim, hogy meghallgatnak - jelentőségét, és így a munkaadói és munkavállalói szervezetek partikuláris szerepet kaptak. A kompromisszumkészséget sajnos felváltotta a hatalmi arrogancia és az erőpolitizálás. Az Európai Unió éves országjelentéseiben folyamatosan kritikával illették a szociális partnerek véleményét semmibe vevő politikai stílust. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, ennek az évnek az egyik legfőbb tanulsága, hogy a választópolgárok erre a hangnemre nemet mondtak.

A Medgyessy-kormány programjában célul tűzte ki, hogy újraépíti a társadalmi párbeszéd intézményeit, és a szociális partnereket bevonja a gazdasági, szociális döntések meghozatalába. Ennek eredményeként július 26-án megalakult az Országos Érdekegyeztető Tanács. Ezzel kinyilvánítottuk, hogy szükségesnek tartjuk a társadalmi partnerek fokozott szerepvállalását az európai uniós csatlakozás küszöbén.

Tisztelt Ház! Ahogy már utaltam rá, a csatlakozás csak teljes nemzeti konszenzussal és legfőképpen közös erőfeszítések segítségével valósítható meg. Ehhez és ebben a civil szervezeteknek is szerepet kell szánni, hogy ők is felkészítsék a társadalmat.

(8.40)

Sajátos szervezeti hátterükkel elengedhetetlen szövetségeink a munkaadói szervezetek és a szakszervezetek is. Példaként említhetem a nagy európai szakszervezeti és munkaadói szövetségeket, amelyek komoly érdekérvényesítési képességeik révén jelentős befolyással bírnak az egyesült Európa döntéshozó szerveiben. Ezért kormányunk alapvető feladata, hogy támogassa a szociális partnerek felkészítését, mivel rajtuk keresztül nagyobb erővel bírhat majd az Unión belül. Sajnos az előző évben, az előző években ezt a stratégiai szövetséget nem tartották fontosnak. Ez hiba volt, képviselőtársaim, súlyos hiba.

Ellenzéki kritikaként sűrűn hangzik el az, hogy jövőre a kormány kevéssé emeli a béreket, és ezzel lassul a bérszínvonal közelítése az uniós átlaghoz. Mindenki által ismert, hogy a magyar dolgozók bérszínvonala elmarad az európai átlagtól. Vallom, hogy a kormányok történelmi felelőssége, hogy előmozdítsák a bérfelzárkózást. De hangsúlyozom, hogy ez csak a társadalmi partnerekkel együtt valósulhat meg. Így született meg az a megállapodás, amely a reálbérek 4,5 százalékos emelését ajánlja, és amely egyszerre jelenti azt, hogy folytatódik a bérek felzárkóztatása és a gazdaság versenyképességének megőrzése.

Tisztelt Képviselőtársaim! A tavaszi választások finisében megkeresett engem Erzsébetvárosban egy fiatal munkavállaló (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), aki azt mondta: azért szavazok önökre és a szocialistákra, mert bízom abban (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idő!), hogy önök majd partnerként kezelnek bennünket, egyszerű embereket. (Moraj az ellenzék soraiban.) Így legyen, igen tisztelt képviselőtársaim!

(Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu