JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Nem ügyrend, normál kétperces. Font Sándor képviselő úr felszólalására szeretnék két percben vagy ennél rövidebb időben reagálni. Megint elhangzik, hogy az ellenzéki képviselőknek egyetlenegy módosító indítványát sem támogatja a kormány, és nem fogadta el. Csak a pontosítás kedvéért: egy héttel ezelőtt kedden, Bóka István képviselő úr egy indítványát a parlament megszavazta. Ez a körjegyzőségekkel kapcsolatos támogatást érintette. Úgy gondolom, ez nem egy több milliárdos nagyságrend, de sok körjegyzőséget működtető önkormányzatnak fontos indítvány volt, és ezt a magyar parlament elfogadta.
Tehát a pontosítás kedvéért szeretném hangsúlyozni, hogy már eddig is volt ilyen indítvány, és más törvényeknél is előfordul, úgyhogy gondolom, még ezután is előfordulhat. Nincs olyan szándék a kormánypárti oldalon, hogy egyet se fogadjunk el.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés