DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Köztársaság polgárai az elmúlt négy esztendőben a legnagyobb természeti katasztrófák idején is megtapasztalhatták, hogy számíthatnak a polgári kormányra, a polgári kormány segítségére, hiszen akár a tiszai árvizek során, a belvizek idején vagy akár a tiszai ciánszennyeződésnél, gázkitörésnél a kormány gyorsan döntött a segítségről, gyorsan nyújtotta a támogatást, és a polgárok élete és vagyona biztonságban volt. Emellett az elmúlt időben a polgári kormány létrehozta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, kiépítette a megyei igazgatóságokat.
Ha a 2003-as költségvetési törvényjavaslatot vesszük figyelembe, azt tapasztaljuk, hogy nem biztosítottak a katasztrófavédelem 2003-as működésének feltételei, a dologi kiadásokra nem jut elegendő pénz, nem jut elegendő pénz a fejlesztésre, a személyi állomány pedig egyetlen fillér illetményemelésre sem számíthat. A szervezet vezetője, Bakondi György főigazgató úr megpróbált tenni annak érdekében, hogy a szükséges jövedelempozíciókat a szervezet elérje, hogy a szükséges támogatást a költségvetésben a szervezet megkapja. Erre azt hallottuk, azt a belügyminiszteri döntést ismerhette meg az ország, hogy a tegnapi nap folyamán a belügyminiszter Bakondi György főigazgató urat azonnali hatállyal, indokolás nélkül felmentette tisztségéből.
Tisztelt Államtitkár Úr! A szocialisták számára miért nem fontos az emberek, a polgárok biztonsága, miért nem szánnak több pénzt a katasztrófavédelemre? Igaz-e, hogy Bakondi Györgynek azért is mennie kellett, mert Kiss Péter miniszter sógorát visszaminősítette osztályvezetői besorolásból főelőadóvá?
Várom a válaszát. (Szórványos taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés