PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném visszautasítani azt, amit a kérdésének a végén mondott, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjét miért kellett leváltani.
Mint ahogy a sajtóból értesülhetett és mindenki olvashatta, a martinsalakból készült házak újjáépítésével kapcsolatban végzett KEHI-vizsgálat különböző hiányosságokat fogalmazott meg, ez volt az egyik alapja annak, hogy személyi cserét kellett ebben a kérdésben eszközölni.
(12.20)
Egyébként szeretném jelezni, hogy a Medgyessy-kormánynak fontos az állampolgárok biztonsága. Hogy ez mennyire így van, két dologgal szeretném önnek bizonyítani. Az egyik: idén nyáron, bizonyára tudja, három megyében rendkívüli felhőszakadás történt, igen sok család maradt fedél nélkül. A kormány azonnal intézkedett gyorssegélyről, azonnal intézkedtünk azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzatok plusztámogatásokat kapjanak.
Ugyanezt tudom mondani önnek a dunai árvíz kapcsán: az itt jelen lévő képviselők és a parlamenti vitát hallgatók ugyanúgy tudják, hogy a dunai árvíz kapcsán a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen anyagi gondja az önkormányzatoknak, hogy azokat az átmeneti kiadásokat, amelyeket nem terveztek előre, megfelelően tudják finanszírozni, ehhez a kormány megfelelő támogatást adott. Jelenleg van folyamatban az árvízkárosultak kárenyhítése, erre kormányhatározat született, és több százmillió forintos támogatást biztosítottunk.
A kérdésének arra a részére, ami arról szól, hogy hogyan állnak a katasztrófavédelem dologi kiadásai, szeretném önnek jelezni, hogy négyéves program készül a tűzoltóságoknál és a katasztrófavédelemnél eszközbeszerzésre több mint 8 milliárd forint értékben. Ez a pályázat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) elkészült, ennek a pályázatnak az értékelése jelenleg van folyamatban. (Az elnök ismét csenget.) Az elbírálásról a válaszadás egy percében kívánok szólni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés