PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Mint ahogy az elején is mondtam, nem személyes probléma volt, és nem az a probléma, amit ön mond, hanem lefolytattak több vizsgálatot, a több vizsgálat megállapított olyan hiányosságot, ami miatt a miniszter asszonynak erre a döntésre kellett jutnia, és nem személyes kérdés volt, amit ön feszeget, hanem a vizsgálatok eredménye alapján jutott erre a döntésre.

Azok a pénzösszegek, amelyek jelenleg a katasztrófavédelem rendelkezésére állnak, megfelelő forrást biztosítanak ahhoz, hogy 2003-ban a katasztrófavédelem és a tűzoltóságok megfelelő színvonalon lássák el a feladatukat. Az előbb említett 8 milliárd forintos összegre készült pályázat alapján a különböző régiókban azokat az eszközöket lehet pótolni, amelyek a biztonságos mentést, a biztonságos tűzoltást fogják biztosítani. Ezek az eszközök jelenleg vannak beszerzés alatt, a beszerzés után kerül kihelyezésre az adott városokba, az adott régiókba (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és megfelelően tudják szolgálni azt a célt, ami a polgárok biztonságát (Az elnök ismét csenget.) fogja eredményezni.

Forrás: parlament.hu