DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm. Hát mégis tévedtem, elnök asszony, Glattfelder úr még sincs tisztában az európai uniós szabályokkal, ugyanis a mezőgazdasági termelők kaphatnak géptámogatást a csatlakozást követően a strukturális alapokból, a kohéziós alapokból, nagyon sok olyan projekt van, amiben jelentős technológiai fejlesztést és felzárkózást lehet végrehajtani.

Ön a francia gazdákat hozza példának, képviselő úr. Ön is tudja, hogy a közvetlen kifizetés termésátlaghoz és területhez van kötve. Nagyon sajnálatos az, hogy a jelentős erőfeszítéseink ellenére mi 4,2 tonna/hektárról 4,73 tonna/hektárra tudtuk a termésátlagunkat növelni, és a franciáknak több mint 6 tonnás az átlaguk. A támogatáskülönbség részben ebből is fakad; úgy gondolom, hogy az önök agrárpolitikája nagyon jelentősen közrejátszott abban, hogy ilyen mértékűek a támogatások.

Az 1300 milliárd forint pedig körülbelül akkora tévedés, mint Orbán Viktor tévedése, hiszen a közvetlen támogatások kiegészítésére egy évben 80 milliárd forintot kell fordítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az átmeneti évek számát pedig tudjuk, hogy mennyi, úgyhogy teljesen valótlanságot állít.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu