DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Először is köszönöm szépen a jókívánságokat, képviselő úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Azt gondolom, ez a világ rendje mostanában, hogy szomorú ellenzéki képviselők, aggódó ellenzéki képviselők és természetesen optimista és a jövőbe tekintő koalíciós képviselők állnak egymással szemben. Ez mindig így van, így volt ezelőtt egy évvel is, csak akkor más volt az összetétel.

Képviselő Úr! Először is azt gondolom, ez egy jó kezdeményezés, nem hiszem, hogy el kellene venni ennek az örömét bárkitől is. Jó dolog, jó lehetőség, a világon sokfelé csinálnak ilyet, miért ne csinálnánk mi is. Azt gondolom, hogy ennek örülni kell.

Abban a kérdésben, hogy ennek az eljárása, beszerzési eljárása hogyan történt, nem vagyok képben, ezt meg kell mondanom, nem tudom. A "Budapest, te csodás!" cím, amit választott, nem igazán igazított el abban, hogy kellőképpen felkészült legyek.

Nem tudok róla, hogy bármifajta tény került volna felszínre, ami azt igazolta volna, hogy az ön feltételezései valósak. De nem zárkózom el attól, hogy megismerkedjem azzal, hogyan történt a dolog, és mint ahogy eddig is tettem minden alkalommal, most is közzé fogom tenni ennek a vizsgálatnak az eredményét.

Addig is azt kérem, hogy örüljön neki, és kedves gyermekeivel együtt használja ki ezt a lehetőséget.

Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu