DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitában többször elhangzott a középmértékű büntetés kérdése, és erről kormánypárti képviselőtársaim mint valami elfogadhatatlan képtelenségről beszéltek. Engedjék meg, hogy arra utaljak, hogy a középmértékű büntetés alkalmazását az első magyar büntető törvénykönyv, az úgynevezett Csemegi-kódex is magáévá tette. Ez egy olyan büntetőtörvény volt, amely nyolcvan éven át szabályozta Magyarországon a bűncselekmények üldözését és az elkövetők megbüntetését, és melynek elveit, felépítését és rendelkezéseit a mai napig is mintaként tanítják az egyetemen. Tehát nem kellene ezt a megoldást ilyen ostorozás alá vetni.
Ami a másik észrevételemet illeti: ismételten szeretném hangsúlyozni azt a már többször elhangzott észrevételt, hogy a kormány mostani módosító javaslata elmossa a kereskedők és elmossa a fogyasztók közötti határt. Mint arra több hozzászóló képviselőtársam rámutatott, ez a törvény azt teszi lehetővé, hogy egyszerűen ne legyen tetten érhető, ne legyen leleplezhető a kereskedő, mert meg lehet azt szervezni, hogy az utcán, az iskolákban, a fiatalok környékén minden kereskedő fogyasztóként jelenjen meg, a fogyasztó álcája mögé bújva, és ennek a társadalmi veszélyessége mérhetetlen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Befejezésül én is csak azt tudom ebben a kétperces észrevételben hangsúlyozni, hogy ez egy olyan megoldás, ami nagyon súlyos veszélyt jelent a magyar ifjúságra, a sorsára, és kérem képviselőtársaim kellő felelősségtudatát ennek a megoldásnak az elvetéséhez.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés