KUZMA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az Arany János tehetséggondozó programban azok a gyerekek vesznek részt, akik tehetségesek, de hátrányos helyzetük miatt nem lett volna esélyük arra, hogy a legkiválóbb magyar középiskolában tanulhassanak tovább. A programba több ezer gyerek került be, és látva a külföldi érdeklődést, azt mondhatjuk, nemzetközi tekintetben is példaértékű a polgári kormány alatt született kezdeményezés.

Az elmúlt években a támogatás formája garanciát jelentett arra, hogy az e célra szánt összeget az önkormányzatok valóban a tehetséggondozó programra fordítsák. 2003-ban azonban ez a támogatás szabad felhasználású normatív támogatásként szerepel a költségvetésben. Ennek veszélyére a költségvetési vita során a programban részt vevő iskolák, kollégiumok is felhívták a figyelmet - hiába. Ezért több intézmény - látva saját forrásainak alakulását - úgy ítélte meg, hogy nem tudja vállalni az Arany János-programban megvalósítandó feladatok teljesítését.

Tisztelt Miniszter Úr! Ön gyakran beszél a leszakadó társadalmi csoportok esélyeinek javításáról. A cél helyes, de a megvalósításkor ön rendre tévútra jut. Így van ezúttal is. A hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek esélyeit rontja azzal, hogy anyagilag ellehetetleníti a program folytatását. Bizonyára emlékszik arra, hogy az Arany János tehetséggondozó program indulásakor az ön pártja élesen támadta a programot. Képtelen vádakat fogalmaztak meg, tüntetésre buzdítottak. Sokan vannak, akik úgy vélik, a mostani lépés ennek a korábbi politikának a folytatása. Mivel azonban a program sikeres, nem merik nyíltan vállalni a korábbi álláspontjukat, ezért folyamodtak ehhez az eszközhöz.

Tisztelt Miniszter Úr! Miért nem szereti ön az Arany János tehetséggondozó programot? Miért nem érvényesítette a költségvetés tárgyalása során az iskolák, kollégiumok kérését a normatíva jellegének megváltoztatására? Tud-e arról, hogy a finanszírozási feltételek számukra hátrányos változása miatt az iskolák, kollégiumok készülnek az Arany János tehetséggondozó programból való kilépésre? Mit kíván tenni ez ellen? Kérem válaszát. Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu