76 felszólalás
T/10806 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az előttünk fekvő törvény módosításai kapcsán engedjék meg nekem, hogy hátulról közelítsem meg, hiszen egy szakaszban tárgyaljuk a módosító indítványokat. Tehát pontosabban nem az eredeti törvény, hanem a most beterjesztett erede…
T/10806 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mivel egyéni képviselőként is fel kívánok szólalni a törvényhez, ezért elsősorban a jegyzőkönyvben megfogalmazottakra támaszkodva és ezáltal is mintegy…
T/10806 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Részben átfedés van a bizottsági kisebbségi vélemény és a személyes véleményem között. A bizottsági ülésen számtalan csúsztatás hangzott el, amely a szakképzést érintő problémakörben nagyon súlyosan érinti a sz…
T/10806 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Lehet, hogy szószátyár voltam, és így képviselőtársam figyelmét elkerülte - elhiszem, hogy 15 percig nagyon nehéz figyelni tartalmilag -, de pontosan erről beszéltem. Nem gondolom, hogy kifejezetten csak iskolarendszerben tö…
T/10806 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony; igyekszem magam ehhez tartani. Mint polgári értékeket képviselő tisztes délvidéki, mondjuk, észak-balkáni ember, ha a kesztyűt elém dobják, azt is felveszem, de felveszem az udvarias hangnemet is, és igyekszem én magam is ennek a szellemiségnek me…
I/9269 Furcsa ügyletek az Magyar Villamos Művek háza táján II.
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az állami tulajdonú MVM Zrt. által birtokolt Paksi Atomerőmű 2009. március 23-ai közgyűlése felmentette tisztségéből gyakorlatilag a teljes vezérkart. A közgyűlés nemcsak a vezérigazgatót, hanem a felügyelőbizottság és az i…
I/9269 Furcsa ügyletek az Magyar Villamos Művek háza táján II.
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Az egyik dolog, ami biztos: tetemes mennyiségű pénz tűnt el itt különböző tranzakciók folyományaként. A másik dolog, ami biztos, hogy ezeknek a dátuma 2006-ra és az azt követő időszakra tehető. Feltételezésem szerint a felügyelőbizottság minden egyes évben…
A/9311 Miért a vállalkozások hitelezzenek az államnak?
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! A szakképzéssel foglalkozó vállalkozások, amelyek gyakorlati képzőhelyek is, egy része a Szakképzési Alappal szemben visszaigénylő pozícióban van, mert a havi szakképzési hozzájárulás összege kevesebb a szakképzési törvényben rögzített elszámolható és vi…
A/9311 Miért a vállalkozások hitelezzenek az államnak?
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ez az én szempontomból egy rendkívül korrekt visszaigazolás volt. Ha megengedi, személy szerint önnek fogom eljuttatni azoknak a vállalkozásoknak a nevét, és megadom az NSZFI-ből annak az ügyintézőnek a nevét, aki ezt a választ adta. Köszönöm szé…
T/8972 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék visszautalni, hiszen - ha nem került volna szóba a fuvarozók problémája, akkor ezt most nem tenném, de így kénytelen vagyok megtenni - nem véletlen, hogy nemcsak az előterjesztő és a hozzá tartozó kormánypártiak támogat…
T/8972 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szakképzés tekintetében általában csekély véleménykülönbségünk van Velkey Gábor úrral, de ezúttal hadd utaljak arra, hogy ha az eredeti hatályos jogszabály 30. §-át, a most kezünkbe vett módosító javaslat 14. §-át, illetve a hozzá kapcsolódó in…
T/6752 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! A kiegészítő ajánlás 1. pontjában szereplő módosító indítványomat visszavonom. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Éljen!)
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Két percben nyilván elég lesz kifejtenem a büntetés, a fenyegetés, a pénzelvonás és a hasonló szinonim fogalmak közötti különbségtételt. De nem is teszem, mert nem erről van szó. Nagyra becsült osztályfőnököm, akit ma egyszerűen csak úgy h…
T/6752 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Államtitkár Úr! Bevezetésképpen, mielőtt rátérnék néhány konkrét gondolatra, engedtessék meg egy megjegyzés, ami nem biztos, hogy eltér a tárgytól, éspedig, hogy lassan havonta foglalkozunk ezzel a törvénnyel; egy…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő-kollégáim nagyjából tudják, hogy inkább a szakképzést és a közoktatás szakképzést érintő területeit szoktam szóvá tenni a költségvetés tárgyalásakor és minden más alkalommal, de Boross miniszterelnök úr szavai arra kész…
V/5313 Munka - tudás- tulajdon
KUZMA LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azokkal értek egyet, akik e három tételt - miszerint munka, tudás és tulajdon - szervesen összefüggő és egymásból eredeztető kategóriának mondják. A három tétel közül kicsit bővebben foglalkoznék majd a tudás tartalmi…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A bevezetőkhöz kapcsolódóan már néhány konkrétummal szeretnék foglalkozni az 56. ajánlási pontban megfogalmazottak szerint, illetve az ahhoz kapcsolódó más ajánlási pontok szerint. A fő vezérgondolatom ahhoz, hogy ezt mi módon szeretném megtenni,…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Botka képviselő asszonnyal általában egy húron szoktunk pendülni. Nem tudom, hogy mondhatok-e ilyet - abban sem vagyok biztos, hogy ez önnek jó-e. (Derültség.) De most egy kicsit ellentmondanék; az Arany János program támogatását…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még egyszer szeretném idézni - szó szerint, ezek után -: "Miután ennek a kormánynak van és lesz mozgástere, egyetlen társadalompolitikai prioritást kell megjelölnie: az iskolának és a kultúrának az ügyét." Ezt mondta a miniszterelnök úr. És ha ez…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gyakran halljuk manapság - különösen a 2008-as költségvetés kapcsán - az esélyteremtés és a tudásalapú társadalom fogalmait. A költségvetés nemhogy ezt a kategóriát, mármint az esélyteremtést tovább növelné, hanem éppen…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr, nem fogom az időt kihasználni. A kisiskolák tekintetében azért van véleménykülönbség, mert értékrendbeli különbség van köztünk. De ne a költségvetés keretei között mondjuk végig! A Kollégiumok Szövetségétől kaptuk azt az adatállományt, amire én hivatko…
T/2939 A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden szeretnék csak hozzájárulni az Országgyűlés munkájához. A módosító indítványok kapcsán először egy általános megjegyzésem lenne, aztán néhány módosító javaslathoz tennék megjegyzés…
T/2939 A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk álló törvény jó szokásnak megfelelően megint kicsit salátaszerűen szedi össze azokat a közoktatást érintő fejezeteket, amelyek alapjaiban határozzák meg a szakképzést: a…
T/2939 A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Egyetlen megjegyzésre szeretnék reagálni azért, mert visszatérő jelenség Kormos képviselő úr részéről a Szakképzési Alap közvetlen átadásának problematikája. Mint egy gyakorlóiskola egyik vezetője, én valóban komoly energiát fektettem abba, hogy…
I/2645 Miért sújtják tovább az amúgy is hátrányos térségeket?
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Egy GKM-rendelet alapján az útdíjfizetést kiterjesztették az autóutakra és a főutakra is, jelesül esetünkben a 6. számú főút Szentlőrinc és Szigetvár közötti szakaszára. A rendelet szerint a fizetési k…
I/2645 Miért sújtják tovább az amúgy is hátrányos térségeket?
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Mérnök ember lévén tisztában vagyok azzal, hogy a teherautók milyen dinamikus tényezőkkel járnak, és milyen egyéb terheket rónak a közutakra. Én alapvetően azokról a térségekről beszéltem, amelyek az említett útszakasz hátoldalán vannak, és ezen az útszaka…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérem a türelmüket ehhez a rendkívül fontos törvényhez, amely a szakképzést érinti. Régen volt, hogy a szakképzést érintő kérdésben ilyen nagy horderejű döntések születhettek és születtek. A zárószavazás előtti módosító indítvány…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A részletes vita szakaszolásának megfelelően az első szakaszhoz kívánok hozzászólni, azon belül is az 1. és a 3. ajánlási pontban szereplő módosító indítványokhoz. Nem szeretném minden egyes alkalommal megismételni azokat a megje…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. A munkaügyi központ egyébként ebben a szakaszban is előfordul, tehát úgy gondolom, talán megtehetem, hogy visszatérjek az előbb félbemaradt mondatomra, hogy a munkaügyi központ mint elnevezés prejudikál egyfajta intézményrendszer-átalakítást, amit szer…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha arról lenne szó, hogy szükség van-e programakkreditációra, akkor teljes mértékben egyet tudok érteni, de itt nemcsak arról van szó, hanem intézményakkreditációról is, és hogy képes-e... - nem akarnám felsorolni azt, amit egyéb jogszabályok is megfog…