KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. A munkaügyi központ egyébként ebben a szakaszban is előfordul, tehát úgy gondolom, talán megtehetem, hogy visszatérjek az előbb félbemaradt mondatomra, hogy a munkaügyi központ mint elnevezés prejudikál egyfajta intézményrendszer-átalakítást, amit szerettünk volna a törvényben vagy bennhagyni olyan formában, mint amilyen módon ez korábban is megvolt, vagy pedig egyértelműen célszerű ezt módosítani, de akkor nyíltan és világosan ki kell mondani, hogy a munkaügyi központok megszűnnek vagy nem szűnnek meg.
Továbbá ehhez a szakaszhoz igazából értelmező módosításokat adtam be, illetve adtunk be. Többek között visszatérő helyeken fordul elő az intézményi akkreditáció, ez pedig a 19. ajánlási pontban fordul elő, ahol az akkreditációs eljárás feltételeit szabja meg. Az akkreditációs eljárásnak vannak ugyan feltételei, de egy túlzott, fokozó elnevezés megint csak talán nyelvhelyességinek tűnik, de azért némileg tartalmi kérdés, hogy vagy feltételei vannak az akkreditációnak, vagy nincsenek feltételei; most az alapfeltétel igazából értelmezhetetlen.
Ennél sokkal lényegesebb és hangsúlyosabb módosító javaslat, amihez reményeim szerint kormánypárti képviselőtársaink támogatásával bizottsági módosító indítványt is talán sikerül beadni, ez pedig a 20. ajánlási pont. A 20. ajánlási pontban arra tesz kísérletet néhány képviselőtársam, hogy az akkreditációs eljárásra az iskolarendszerben képző intézmények számára valamilyen egyszerűsített eljárás keretében kerülhessen sor, amit igazából nagyon fontosnak tartok és támogatandó célnak tekintek, hiszen ha valaki teljes időben - és itt szeretném idecitálni, ugyan magyar fordításban az angolszász elnevezést, ugye, miszerint teljes idejű képzésnek nevezi az iskolarendszerű képzést, és részképzésnek vagy nem teljes idejű képzésnek az ettől eltérőket -, tehát ha valamely intézmény képes teljes időben valamely szakmát képezni, akkor tételezzük már fel róla vagy feltételezhetjük róla, hogy nem teljes időben történő képzés tekintetében is képes minőségi ellátásra. Tehát ehhez kapcsolódóan azt minősítjük, amikor egy intézményt akkreditálunk, hogy képes-e a feladata ellátására, és azt gondolom, hogy igen, és ezért szükséges ez a módosító, hogy ezt az egyszerűsített akkreditációs eljárást megtegye. Ez talán a leginkább érdemi a második szakaszba sorolt módosításokban.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés