KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Botka képviselő asszonnyal általában egy húron szoktunk pendülni. Nem tudom, hogy mondhatok-e ilyet - abban sem vagyok biztos, hogy ez önnek jó-e. (Derültség.) De most egy kicsit ellentmondanék; az Arany János program támogatását kivéve nagyon örülök neki, és nagyon örülök annak, hogy fölvállalta a szocialista frakció oktatási munkacsoportja ennek a témának a gondozását. De az óvodai normatívák tekintetében szeretnék egy kis tájékoztatást adni arról, hogy az óvoda-1 kategóriában, tehát a nyolc óra alatti óvodák tekintetében 10 százalékkal csökkent az első, második év, a harmadik év 4 százalékkal növekedett. Az óvoda-2 esetében, ami teljes napos ellátás, 5 százalékos növekedés van az első két évnél. Amiről a képviselő asszony beszélt, az valószínűleg az óvoda-2 harmadik évfolyam, tehát az iskolát megelőző évfolyam, ahol valóban egy jelentős növekedés állt elő.

De nem oldja meg ez a problémát. És nem oldja meg azt a problémát, ami sokkal súlyosabb, hogy az azt követő évfolyamoknál micsoda drasztikus csökkenés következett be, hogy az általános iskola első-második évfolyamán, ahol, mint említettem, már magasabb osztálylétszámok lesznek. Ezeken a területeken 25 százalék a csökkenés egészen a hatodik évfolyamig, amiből azt a következtetést engedtessék meg, hogy levonjam, hogy már ezt a korosztályt is kiszemelte az oktatási kormányzat, akiket be kell deportálni a szomszéd településre, ahol ők nagyobb osztálylétszámban, nagyobb csoportlétszámban kénytelenek elsajátítani a betűvetés tudományát.

Én ezekből a számokból ezt látom, és nagyon sajnálom, megint ezt kell mondjam, nem ebben egyeztünk meg, kedves kollegák. (Taps a KDNP és a Fidesz padsoraiban.)

(13.10)

Forrás: parlament.hu