HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudok én sem mást mondani, mint amit államtitkár úr mondott; a mezőgazdasági bizottság február 12-ei ülésén megtárgyalta az előttünk álló törvény általános vitára való alkalmasságát, és azt egyhangúlag ajánlja általános vitára az Országgyűlésnek.
El kell mondani azt is, hogy miközben a bizottság tagjai támogatásukról biztosították az általános vitára való alkalmasságot, egy-két olyan javaslatot is felvetettek, amelyeknek a rendezése ennek a törvénytervezetnek az előkészítése, tárgyalása kapcsán megoldható lenne.
(16.10)
Ilyen például a kamarai vezetés választhatóságának korlátozását megszüntető passzus beépítése, illetve a hivatásrendi kamarák esetében javasolják többen a bizottság tagjai, hogy a szolgálati szabályzat kérdésében, valamint az etikai szabályok megállapítása kérdésében ne a kamarai törvény, hanem esetleg a vadászati törvény, illetve FVM-rendelet szabályozza ezeket a kérdéseket.
Mindezekkel együtt persze, még egyszer mondom: a bizottság általános vitára egyhangúlag ajánlotta a Háznak a törvénytervezet megvitatását.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés