DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön riogatja az őstermelőket, mégpedig alaptalanul. A képviselő úrtól már megszoktam, hogy szelektív az értékrendje: amit nem akar, azt nem lát meg; hogy csak azt nem tudja, amit nem akar, ebben már természetesen nem vagyok biztos.

A kérdése arra vonatkozott, mit kaptak eddig az őstermelők a Medgyessy-kormánytól.

(17.10)

Vegyük sorra, kezdjük az adótörvények esetében! A Medgyessy-kormány 250 ezer forintról 400 ezer forintra emelte az adómentes bevallás határát, ezzel több százezer őstermelőnek lehetővé tette, hogy ne kelljen adóbevallást benyújtaniuk. A Medgyessy-kormány 2 millió forintról 3 millió forintra emelte az egyszerűsített bevallási határt, ezzel szintén több százezer őstermelőnek lehetővé tette, hogy ne kelljen bonyolult bevallást tenni az APEH-nak, hanem csak egy egyszerű nyilatkozattal eleget tudjanak tenni adófizetési kötelezettségüknek, de ha van 20 százalék költségszámlájuk, akkor természetesen adót sem kellett fizetni.

Mit tett a Medgyessy-kormány azzal a 4 millió forintos határral, amit önök '87 óta változatlanul hagytak az előző ciklusban is? Bocsánat, az 1 millió 100 ezer őstermelő közül 17 ezernek, a családi gazdálkodóknak 4 millióról 6 millió forintra felemelték a kedvezményes adózási határát, és mit tett a Medgyessy-kormány? A többi 1 millió 90 ezer őstermelőnek is lehetővé tette, hogy ugyanilyen kedvezményesen adózzanak.

Tehát mit tett a Medgyessy-kormány? Több tíz millió forint adót tett az őstermelők zsebébe (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Ez kevés!), természetesen az őstermelői igazolvány kiváltása után, de szeretném hangsúlyozni: minden új igazolvány kiváltása után kell ezer forintot fizetni, természetesen ez nem jelenti az érvényesítést. Az érvényesítés a betétlap kiváltásával válik érvényessé, ezáltal semmiféle fizetési kötelezettsége nincs, legfeljebb azt akadályozza meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.), hogy tovább osztódjanak az őstermelők.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu