KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Ezen a késői órán a vitát hallgatva gondoltam azt, hogy mégiscsak kérek normál felszólalásra lehetőséget, mert néhány dolgot fontosnak tartok, és néhány értéket, amelyet ez a jelentés közvetít, fontosnak tartok elmondani.
Mindenekelőtt annál a történelmi ténynél kezdeném, hogy a családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló jelentést megelőzte egy országgyűlési határozat, ez itt ma már elhangzott a parlamentben. Az országgyűlési határozat kötelezte a kormányt a jelentés elkészítésére. Szeretném leszögezni, hogy a magyar parlamentáris demokráciában ez egy mérföldkő. Ugyanis most készült először ilyen típusú jelentés, amely a családok hajléktalanságával foglalkozik. Ez egy alapjelentés, amely rögzít egy statikus állapotot, és ilyen értelemben azt gondolom, hogy ez alatt a rövid idő alatt és a jelentés formájából fakadóan adatgyűjtést nem kívánhattunk és nem várhattunk el ettől a jelentéstől. Különösen nem úgy, hogy a jelentés maga is tartalmazza azt, hogy a családok hajléktalanná válásáról, ezekről a folyamatokról igazából nem állnak rendelkezésre adatok, és bizonyos kutatási módszereket is ehhez rögzíteni kellene.
Fontos értéke a jelentésnek, hogy nem általában a hajléktalanságról ír vagy beszél, hanem feltárja és bemutatja azokat az okokat és folyamatokat, amelyek családok hajléktalanná válásához vezetnek. Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a jelentés egyedülálló abban a tekintetben is, hogy több dimenzióból bemutatja a potenciális veszélyforrásokat, amelyek a családok esetében elindíthatják azokat a negatív folyamatokat, amelyek végső soron a hajléktalansághoz vezetnek. Ilyen például a hajléktalanná válás anyagi okok miatt, vagy természeti katasztrófa, esetleg családon belüli kötelékek és funkciók sérülése miatt. Itt szeretném megemlíteni Sisák képviselő úr hozzászólása nyomán, hogy az a probléma, hogy az veszíti el a munkáját, aki hajléktalanná válik.
Ebben a jelentésben helyet kap a téli ellátáshoz kapcsolódó feladatcsomag, ez azonban egy karácsonyi kampány helyett inkább átfogó intézkedéseket tartalmaz, és ez igen örvendetes. Örvendetes, mert érzékelhető és kitűnik a jelentés készítőinek gondolkodásmódjából, hogy hozzáértő, hosszú távon megoldásokat kereső szakemberek készítették. Fontosnak tartom azt is, hogy az anyag beszél arról a januárban, a szociális törvényben elfogadott tételről, hogy tízezer lakosságszámot elérő településen kötelező a szociális törvény erejénél fogva hajléktalanok részére legalább éjjeli menedékhelyet biztosítani. Megnyugtató számomra, hogy Vecsey Miklós személyében olyan kormánybiztos került kinevezésre, aki korábban maga is a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál tevékenykedve bizonyította hozzáértését és elkötelezettségét a hajléktalanellátás iránt.
Ez a jelentés, amely előttünk fekszik, pontokba szedve tartalmaz intézkedéstervezetet, nem is tartalmazhat mást, hiszen ezt kértük a kormánytól. Ezek közül egy-egy pont több tárca együttműködését igényli, amely nagyon helyesen kitűnik a jelentésből. Az intézkedési terv átfogó, komplex, nemcsak a jogszabályok módosítására terjed ki, de kiterjed még a civil szervezetekkel való együttműködésre és az egyházak bevonására is.
Összességében ezt a jelentést ezek miatt az értékek miatt előremutatónak tartom, és ezért javaslom a tisztelt Háznak elfogadásra.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés