DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által is említett módosítás a rendelet személyi hatályát kiterjeszti úgy, hogy juttatásra jogosultak mindazok, akiket Magyarországról 1944. október 1-je után polgári személyként a Szovjetunióba málenkij robotra hurcoltak.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a módosított kormányrendelet újabb jogcím beemelésével csak a juttatásra jogosultak körét bővítette, a jogosultság megállapítására, annak folyósítására és a bizonyításra vonatkozó rendelkezéseket a módosítás nem érintette. Így az igény alapjául szolgáló sérelem elszenvedését és a jogosultság egyéb feltételeit a kérelmezőnek kell bizonyítania.

A juttatás megállapítása és folyósítása írásbeli kérelemre történik. A kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál, illetve a MÁV Rt. nyugdíj-igazgatóságánál kell benyújtani, és ezzel egyidejűleg a jogosultság elbírálásához szükséges adatokat, igazolásokat is csatolnia kell a kérelmezőnek. A jogosultsági feltételek fennállását, az elítélés semmisségét és a szabadságvesztés tényleges időtartamát az első fokon eljárt bíróság igazolása, a Központi Kárrendezési Iroda, illetőleg jogelődje által hozott jogerős személyi kárpótlási határozata igazolja.

A folyósító szerv a juttatást megállapító határozatának meghozatala előtt, amennyiben az előterjesztett igazolásokból a jogosultság ténye vagy a szabadságkorlátozás időtartama egyértelműen nem állapítható meg, az adatok pontosítása végett megkeresi a Központi Kárrendezési Irodát. Amennyiben a jogosultság meghatározása a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetséges, a tényállás megállapításához a Központi Kárrendezési Iroda mellett működő társadalmi kollégium szakértői véleményt ad.

A fentiekből is látható, hogy a kormányrendelet végrehajtása nem az igazságügyi tárca feladatkörébe tartozik. A folytatást majd a rendelkezésemre álló egy percben mondom el.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu