BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem feladatom összegezni, összefoglalni ezt a mai vitát, aminek az ötödik órájában járunk, de engedjenek meg néhány megjegyzést az elhangzottakkal kapcsolatban. Ez a vita ma zömében nagyon indulatos volt. Indulatoktól fűtött felszólalásokat hallottunk, elsősorban az ellenzéki oldalon. Sokak szerint ez természetes, hiszen a parlamentnek az a feladata, hogy vita legyen, az ellenzéknek az a dolga, hogy támadja a kormányt (Varga Mihály közbeszólása.) - egész nap itt ültem -, az ellenzéknek az a dolga, hogy támadja a kormányt, a kormánypártiaknak meg az, hogy védjék a kormányukat. Szerintem baj akkor van, ha az ellenzéki oldalról jövő bekiabálások nagyon sokszor közönségesek, szinte alpáriak. Azt gondolom, hogy ez nem emeli a parlament tekintélyét. (Varga Mihály: Kuncze Gábor!)
Ami a hozzászólásokat illeti, nagyon sok volt benne, megint csak ellenzéki oldalon, a hamis állítás. Répássy Róberttől hallhattunk itt utoljára ilyeneket, utalásokat a közpénzek felhasználásával kapcsolatban, amik egyszerűen tény szerint nem állják meg az igazságot. Baj, ha a hozzászólások vádaskodóak, és még egyszer mondom, hamis állításokkal vannak tele. Üdítő kivétel volt az ellenzéki hozzászólások között Pokorni képviselőtársamé.
Azt gondolom, hogy mindannyiunknak, a parlament tekintélyének is hasznosabb lenne, ha ellenzéki oldalon is találnának dicsérnivalót a kormány munkájában, mint ahogy azt gondolom, hogy a kormánypárti oldalon is nem egyszerűen bocsánatos bűn, hanem követelmény kritikával élni a kormány munkája iránt, ha van benne ilyen. Azt gondolom a nyolc hónapos tevékenység alapján, hogy a kormánynak nincs mit szégyellnie, azon dolgozik, hogy a kormányprogram megvalósuljon, hogy a jóléti fordulat megtörténjen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és ez nemcsak a kormánypártiak igénye, hanem az emberek javát szolgálja.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Varga Mihály tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés