DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Amire gondoltam az M0-ásnál, pontosan az, hogy önöknek kellett egy korábbi időszak kivitelezésének a nehézségein javítani. Ami pedig a többi kérdését illeti: azt szeretném mondani, hogy lévén, hogy ezeket nem susmusban, hanem a kivitelezést nyílt pályázat útján hirdetjük meg, erről természetesen az ország közvéleménye folyamatosan, időben fog értesítést szerezni.

Arról pedig, hogy hol tart az előkészület, pontosan tudnak, hiszen a kisajátítási eljárások éppen ennek érdekében kezdődtek meg úgy az M0-ás északi szakaszán, mint a keleti szakaszon. Pontosan tudják, hogy mi történik a Görbeháza-Nyíregyháza közötti szakasznál, hiszen pontosan látjuk, hogy hogyan, milyen érvelésekkel lehet megakadályozni azt, hogy az árak olyan égbeszökőek legyenek, amelyek a kivitelezést és az adófizetők pénzét jelentősebb mértékben megterhelik.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu